A felekezetek és a nemzetiségek közötti kapcsolatok alakításáról kérdezték.
Nem zárult le Ferenc pápa romániai polgároknak szóló üzeneteinek sora azzal, hogy gépe felszállt Róma irányába: miközben Twitteren is üzent, nyilatkozott is látogatása tanulságairól.
A szokás ilyenkor az, hogy a pápa a repülőgépen is beszélget az újságírókkal. Az első két kérdést rendszerint azon ország újságírói tehetik fel, ahol éppen járt. Most pedig úgy alakult, hogy a román közszolgálati televízió után a nagyváradi római katolikus püspökség sajtófelelőse, Micaci Cristian tehette fel a második kérdést.
Aki nevének írásmódja ellenére magyar, és a Mária Rádió tudósítójaként is dolgozik.
Kérdésében azt firtatta, a pápa szerint hogyan kellene alakítanunk a felekezetek (különösképpen a katolikus kisebbség és az ortodox többség), az etnikumok, valamint a politika világa és a civil társadalom közötti kapcsolatokat?
Ferenc pápa úgy válaszolt: a kapcsolatokat jellemezze a kinyújtott kéz magatartása, amikor konfliktusok vannak.
„Ma egy fejlődésben levő ország a születések magas számával, mint nálatok, egy ilyen jövővel nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ellenségei legyenek. Mindig egy közeledési folyamatot kell megvalósítani: a különböző nemzetiségek, vallási felekezetek és elsősorban két keresztény között... Ez az első: mindig a kinyújtott kéz és a másik meghallgatása”
– mondta a pápa.
Az ortodoxiával és az ökumenizmussal kapcsolatban is elmondta véleményét.
„Van egy nagy pátriárkátok, aki egy nagy szívvel rendelkező, nagy tudású ember. Ismeri a Sivatagi atyák (egyiptomi remeték) miszticizmusát, a lelki misztikát, Németországban tanult... de egyben az ima embere is. Könnyű közel kerülni Dániel pátriárkához: könnyű, mert testvéremnek érzem őt, és testvérként beszéltünk egymással. Nem mondom neki azt, hogy „De ti miért...”, és ő nem mondja azt nekem, hogy „De ti miért...”, hanem együtt járunk! Mindig ez a gondolat áll előttünk: az ökumenizmus nem azt jelenti, hogy érjünk a meccs, a viták végére; az ökumenizmust együtt járva valósítjuk meg. Együtt járva. Együtt imádkozva. Az ima ökumenizmusa ez. Történelmünkben jelen van a vér ökumenizmusa: amikor megölték a keresztényeket, nem kérdezték meg: „Te ortodox vagy? Te katolikus vagy? Te luteránus vagy? Te anglikán vagy?” Nem. „Te keresztény vagy” és a vér egybefolyt. A tanúságtétel ökumenizmusa egy más ökumenizmus; az ima, a vér, a tanúságtétel ökumenizmusa”
– válaszolta Ferenc pápa.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.