// 2026. október 14., szerda // Helén

Ezért énekelhető el bárhol, bármikor a magyar himnusz

// HIRDETÉS

Az azóta leváltott Kovászna megyei prefektus több dolgot is benézett a bírságolás hevében.

Megkapta a Magyar Polgári Párt (MPP) a sepsiszentgyörgyi bíróság áprilisi alapfokú ítéletének indoklását, amely azt részletezi, hogy az alapfokú ítélet szerint miért szabad bárhol, bármikor elénekelni a magyar himnuszt.

Az MPP-t tavaly december 2-án bírságolta meg Marius Popică, Kovászna megye azóta leváltott prefektusa amiatt, hogy a párt által 2014. június 4-én tartott sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt. Az MPP ezért beperelte a prefektúrát.

A bíróság indoklását Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki szervezetének elnöke ismertette. Szerinte ha decemberben a pártok mozgósítására nem gyűl össze több ezer ember „énekórát tartani” a prefektusnak, talán nem így alakul a bírósági döntés sem, ezért az ítélet a magyar összefogás győzelmeként értékelhető.

Kulcsár-Terza szerint a bíróság három pontban is igazat adott a felperes MPP-nek. Egyrészt

semmisnek nyilvánította a prefektúra büntetését,

mert nem jó jogi személynek rótták ki, sem a trianoni megemlékezést szervező városi MPP, sem a büntetés címzettje, a megyei szervezet nem rendelkezik jogi személyiséggel, így nem bírságolható – áll a hivatalos dokumentumban.

Ugyanakkor a bíróság kimondja azt is, hogy egy kormányhatározat nem módosíthat törvényt, így az a jogszabály, amelyre hivatkozva a kormánybiztos megbüntette az MPP-t, nem írhatja felül az 1994/75-ös törvényt, amelyben nincs megkötés a más államok himnuszának eléneklése kapcsán, csupán azt írja elő, hogy hivatalos ünnepeken mi az eljárás. Így egyértelműen kijelenthető:

a magyar himnusz bárhol, bármikor elénekelhető,

ám hivatalos alkalmakkor kötelező módon fel kell csendülnie a román himnusznak is – összegzett az MPP elnöke.

Harmadsorban az ítélet kimondja azt is, hogy

jogi személy nem énekelhet himnuszt, így nem is bírságolható ezért,

csak akkor szabható ki büntetés, ha nem teljesíti a rendezvényszervezés kötelező feltételeit, ha rendbontás történik, de semmi ilyesmiről nem volt szó. Ezek függvényében a prefektúra által kirótt 5000 lejes pénzbírságot a bíróság érvénytelenítette, a kormányhivatalnak 30 nap áll rendelkezésére, hogy fellebbezzen.

(fotó: MTI/Henning János)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro