// 2026. május 21., csütörtök // Konstantin

Ezeket az előadásokat láthatjuk az új színházi évadban Kolozsváron

// HIRDETÉS

Régebbi előadások is megtekinthetőek lesznek a Kolozsvári Állami Magyar Színház új évadában.

Hét bemutatóval és számos előadás felújításával várja közönségét a 223. évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Amint azt Tompa Gábor igazgató a kedd délelőtti sajtótájékoztatón elmondta, az új évad tulajdonképpen a színház Kolozsvári Magyar Napokon való részvételével már augusztusban elkezdődött, az intézmény előadásai a rendezvénysorozat programjának szerves részét képezték.

Az évad első bemutatójának próbái már javában zajlanak: Shakespeare Julius Caesar című tragédiáját Silviu Purcăreterendezi, melynek bemutatójára október 9-én kerül sor a nagyteremben.

Az évad második bemutatóját, Franz Kafka Amerika című regényének adaptációját a Prágai Nemzeti Színház dráma tagozatának művészeti vezetője, Michal Dočekal rendezi.

A színház idén is műsorra tűz gyerekeknek szóló előadást:

Békés Pál Kétbalkezes varázsló című darabjának bemutatója Béres László rendezésében, Cári Tibor eredeti zenéjével lesz látható. Felix Alexa visszatér a kolozsvári társulathoz, a Julie kisasszony után újra Strindberget rendez, ezúttal A pelikán című darabot.

Szintén visszatérő vendégnek számít a franciaországi származású, az Amerikai Egyesült Államokban élő Tony-díjas Dominique Serrand, aki több klasszikus rekviemből állítja majd össze Rekviem munkacímű előadását. Az évad újabb különlegessége Dragomán György Kalucsni című drámájának ősbemutatója lesz az elsősorban filmrendezőként ismert Szász János rendezésében. A stúdióban pedig Mihaela Panainte Szilágyi Domokos Öregek könyve című művét kétszereplős formában állítja majd színpadra.

Jurij Kordonszkij orosz rendező a 2015/2016-os évad végén kezdi majd a próbákat,

előreláthatólag egy orosz drámát rendez majd, melynek bemutatója a következő évad elején lesz.

Tompa Gábor elmondta, a korábbi évadokhoz képest csökkentett bemutatószám a műsoron levő előadások magas művészi színvonalának megőrzésére is szolgál. Így az évadban több nagy népszerűségnek örvendő előadás is felújításra kerül: az Andrei Șerban által rendezett Hedda Gabler és a Suttogások és sikolyok, valamint a Robert Woodruff által rendezett Születésnap hamarosan ismét megtekinthető lesz. A felújítások mellett Kicsid Gizella A szerető című, Sepsiszentgyörgyön bemutatott one woman-showját is műsorra tűzi a kolozsvári színház.

A színház októberben több fesztiválon is vendégszerepel:

a Nottara Színház FestIn pe Bulevard fesztiváljára az Aki elzárja az éjszakát (r.: Nona Ciobanu), az Országos Színházi Fesztiválra pedig Az öreg hölgy látogatása (r.: Tompa Gábor) valamint a #hattyúdal (r.: Sinkó Ferenc)kapott meghívást. Az új évadban folytatódnak a járulékos programok, lesz felolvasószínház, vendégelőadások, Livingroom, koncertek és beszélgetések is színesítik majd a kínálatot.

December elején miniévadot szervez a színház, melyben a legfrissebb bemutatók mellett az elmúlt évadok kiemelkedő előadásai, kiállítások, beszélgetések is helyet kapnak majd.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro