// 2026. április 26., vasárnap // Ervin

És ha sok pénzt nyerhetne vele, végre beoltatná magát koronavírus ellen?

// HIRDETÉS

A tervek szerint lottóval is bátorítanák a lakosságot az oltakozásra.

Bár meglehetősen abszurdnak hangzik, hogy az embereket anyagi haszonnal kelljen kecsegtetni azért, hogy megtegyenek egy apró lépést a saját és környezetük egészségének és életének védelme érdekében, Romániában most mégis ez a helyzet állt elő.

Mint ismeretes, a koronavírus elleni oltási kampány durván lefulladt,

a szerdai 15 ezer beadott oltás az utóbbi hetekben már jó eredménynek számít.

Miközben a vírus ellen védettséget biztosító közösségi immunitáshoz legalább 70 százalékos átoltottság szükséges, Romániában nagyjából 30 százalékos ez az arány – a fertőzésen átesettekkel együtt nagyjából 44 százaléknyian lehetnek védettek –, az oltás mindkét adagját 4,7 millió ember vette fel, egy adagot 4,9 milliónyian kaptak.

Eközben viszont Európa-szerte támad a vírus indiai, delta variánsa által okozott negyedik járványhullám, ami már Romániában is kezdi éreztetni a hatását, hiszen az utóbbi napokban itt is növekedésnek indult az egy nap alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma.

A kormány most fűhöz-fához kapkod, hogyan növelhetné az oltottak számát, ugyanis a delta variáns jóval fertőzőbb az eddigieknél, és ha a beoltottakat nem is fenyegeti, a nagyszámú oltatlan miatt ismét fennáll a veszélye, hogy megtelnek a kórházak intenzív osztályai.

Az oltást ugyanakkor nem akarják kötelezővé tenni még az egészségügyi dolgozók esetében sem.

Az egészségügyi minisztérium most előállt egy ötlettel, amelytől azt remélik, hogy rábírja a hezitálókat, hogy végre oltassák be magukat.

Konkrétan anyagi hasznot biztosítana mindazok számára, akik felveszik az oltást.

Az egyik terv az, hogy

vakcinalottót szervezzenek, amelyen jelentős pénzösszeget lehetne nyerni.

Értelemszerűen ezen azok vehetnének részt, akik már beoltatták magukat.

De nem álltak itt meg az ötleteléssel.

Megszólítanák ugyanis a különböző társadalmi csoportokat is, sajátosan nekik szánt ajánlatokkal.

Az idős, nyugdíjas korosztály esetében például étkezési utalványokkal hoznák meg a kedvet az oltásokhoz, de nem feledkeznek meg a gyermekes családokról sem: őket utazási csekkel jutalmaznák azért, mert tesznek az egészségükért.

Az oltatlan egészségügyi dolgozók esetében viszont nem jutalmaznának, sőt inkább szankcionálnák a felelőtlenséget:

rendszeresen kötelező teszteken kellene részt venniük, amelyek költségét nekik kellene állniuk saját zsebből.

A tervezet egyelőre nem hivatalos, csupán kiszivárgott információk alapján lehet tudni, hogy Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter bemutatta a koalíciós pártok vezetőinek.

A kormánykoalíció ugyanakkor még nem döntött arról, hogy elfogadja-e a javaslatokat.

Pedig nem ártana sietni, mert a fertőzöttek száma nő, a vírus pedig az oltatlanokat fogja a leghamarabb megtalálni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

Varga László Edgár

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Gyerekcsínyek versus jogi ügyek: áldozatokból elkövetők, manipuláltakból drogdílerek az iskolában. Mit tehetünk?

Sánta Miriám

A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették
Krónika

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették

Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?
Székelyhon

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?

Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Tragédiába torkollt bevetés Hargita megye határának közelében: lelőttek egy férfit a kiérkező hatóságok
Székelyhon

Tragédiába torkollt bevetés Hargita megye határának közelében: lelőttek egy férfit a kiérkező hatóságok

Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.

// még több főtér.ro