És egy csinos, idehaza kihaltnak tekintett fakó keselyűhöz mit szólnak?

" target="_blank" rel="noopener noreferrer">nótája, aztán esetleg Csil A dzsungel könyvéből, de aki sokat olvasta Karl May műveit, annak a fülébe csenghet Nyakigláb úr versikéje is, Az Esüst-tó kincséből: Ó, te szegény keselyű, sorsod milyen keserű, szívem érted könnyet ont, lepuffantalak és pont. És tényleg lepuffantotta a regénybeli keselyűt.

Sajnálatos módon így jártak az annak idején a mi tájainkon is fészkelő fakó keselyűk (Gyps fulvus) is: többek közt pont azért haltak ki a II. világháború után, mert lelövöldözték őket. A vadászaton kívül a mezőgazdaság elterjedése, továbbá a növényvédő mérgek használata is tizedelte soraikat. Pedig igazán hasznos madarak, afféle önkéntes szemétgyűjtők, hiszen kizárólag dögökkel táplálkoznak. Na de ez van: kihalt a faj Romániában.

És akkor képzelhetik, hogy örültek a Maros-ártér Natúrpark vadőrei, amikor pár nappal ezelőtt egy holtfáradt fiatal példányra leltek a területen. Ügyesen befogták és elküldték a Milvus csoporthoz tartozó Vets4Wild Egyesülethez. A szakik alaposan megvizsgálták a fiatalon is hatalmas madarat, megállapították, hogy a fáradtságon és ijedtségen kívül más baja nem esett, azóta pedig egy tágas röpdében gondozzák, etetik, hadd kapjon erőre.

A madár – tekintettel arra, hogy szinte három méter a szárnyainak fesztávolsága, tehát óriási távokat képes berepülni – valószínűleg délről, Szerbiából vagy Bulgáriából érkezett, élelem után kutatva. Mikor visszanyeri erejét, újra nekivághat az égnek. Mi pedig a Milvus csoporttal együtt reménykedünk abban, hogy egy szép nap ismét fészkelni fog tájainkon ez a pompás madár.