A randalírozók Kölnben, Hamburgban és Stuttgartban is nőket molesztáltak és raboltak ki, valamint petárdákat dobáltak az ünneplők közé. Videóval!
Németországot megrázták azok az események, amelyek Köln belvárosában, a dómhoz közel történtek szilveszterkor. A beszámolók szerint újév éjjelén a német városban a mintegy ezer főnyi tömegben fiatal férfiakból álló banda erőszakoskodott a szilveszterezőkkel.
fizikailag és verbálisan zaklatták őket, melleket fogdostak, szoknyák alá nyúltak, legalább egy esetben pedig nemi erőszak is történhetett. A kölni rendőrségre hatvan bejelentés érkezett, nyolcvan sértettről tudnak, a bejelentések egynegyede szexuális zaklatásról szólt.
A banda tagjai azonban mobiltelefonokat és pénztárcákat is elloptak a bejelentések szerint. Számos petárdát is bedobtak az összegyűlt tömegbe.
Wolfgang Albers, a helyi rendőrség vezetője azt mondta, az elkövetők egy nagyjából ezer fős csoportból kerültek ki, akik „kinézetük alapján
– ezt a bejelentést szemtanúk is megerősítették. A rendőrség több mint kétszáz fő bevetésével próbálta megállítani az erőszakoskodást, de a rendőrfőnök elismerte, hogy nem volt elég hatékony az akciójuk (sőt, a BBC News szerint egy polgárőrnőt is szexuálisan molesztáltak). Beszámolója szerint eddig öt főt vettek őrizetbe. Albers hozzátette: „Teljesen elviselhetetlen állapot, hogy Kölnben ilyen bűncselekmények történtek”. A német igazságügyi miniszter, Heiko Maas szerint pedig
Az eset nyilvánosságra kerülése után a német lapok hasonló történetekről számolnak be Hamburg és Stuttgart városából is. Hamburg vigalmi negyedében az újévet ünneplő nőket a beszámolók szerint a férfihordák körbeállták, verbálisan inzultálták, a mellüket fogdosták, a szoknyájuk alá nyúltak és meglopták őket.
A német rendőrségi szakszervezet szerint hasonló esetek történtek a baden-württembergi Stuttgart belvárosában is szilveszterkor.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.

A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.

Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.

… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.