Turisták rémültek halálra, az autósoknak pedig vigyázniuk kellett, hogy el ne gázolják az állatot.
Ez a hétvége sem telhet el medvés hír nélkül, és rögtön két incidensről is be tudunk számolni.
Az egyik szombaton este történt a Bucsecs-hegységben: két bukaresti turista kétségbeesetten hívta az 112-es sürgősségi hívószámot, hogy segítséget kérjen, mivel útban Buşteni felé egy medve kezdte el követni őket.
A turisták kenyeret adtak a medvének, hogy addig is időt nyerjenek, amíg az állat falatozik. Végül szerencsések voltak, a sinaiai hegyi csendőrök utánuk mentek, és biztonságban lehozták őket.
Egyben közérdekű felhívást is közzé tettek: azt javasolják a turistáknak, hogy ne várják meg, amíg túrázás közben rájuk esteledik, menet közben pedig csapjanak minél nagyobb zajt, hogy elriasszák a medvéket.
A másik medvés eset Kovászna megyében történt, Ozsdola közelében, a Kovászna és Vrancea megye közötti határnál: egy autós szombaton reggel az úttesten békésen cammogó medvével találkozott a 2D jelzésű főúton. Az állat a jelek szerint át akart kelni az úttesten.
A brassói útügyi hatóság az eset nyomán jelezte: a medvék, még ha ártalmatlannak is tűnnek, nagyon veszélyesek, ezért minden esetben kerülni kell a közvetlen találkozást velük.
Nem ez az első eset, hogy medve téved a közutakra: augusztusban két állatot is halálra gázoltak a dél-erdélyi autópályán Szeben megyében.
Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?
Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.
A bukaresti tömbházrobbanás után összesen 324 személy részesült tanácsadásban, és 82 személynek biztosítottak szállást hat hotelben – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a főpolgármesteri hivatal.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.

További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.

További híreink: a polgárok fele szerint a román hadsereg két napig sem állná a sarat az oroszokkal szemben, éjszaka pedig egy hidegfront ér el minket, jelentős lehűlést hozva.

Mercedesének motorháztetője alá rejtve próbált egymillió dollárt átcsempészni a román határon egy ukrán nő. Orvost bántalmazott három nő a medgidiai kórházban.