// 2024. október 5., szombat // Aurél
Erdély

Erdélyiek aktív részvételével ünnepelték a reformációt Brüsszelben

Az Európai Unió fővárosában kolozsváriak és váradiak is felléptek.

A reformáció 500. évfordulója alkalmából Brüsszelben is több rendezvénysorozatot szerveztek az európai parlamenti képviselők. Sógor Csaba európai parlamenti képviselő meghívására Európa fővárosában lépett fel a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet kórusa, illetve bemutatták a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjai által készített, a reformációról szóló kiállítást és egy általuk készített 500 másodperces kisfilmet is.

Az RMDSZ hírlevele szerint a váradi diákcsoport Szakács Zoltán iskolalelkész vezetésével egy nyár elején, Sógor Csaba és az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) által meghirdetett pályázat nyerteseként vehetett részt október 15-én a Belgiumi Protestáns Gyülekezet istentiszteletén, majd október 17-én, a reformáció témájában szervezett európai parlamenti konferencián. Ugyanezeket a brüsszeli rendezvényeket színesítette a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet kórusának fellépése is.

Az október 17-i, keddi európai parlamenti konferenciát több európai parlamenti képviselő közösen szervezte. Sógor Csaba mellett társszervező volt Tőkés László, Hannu Takkula (finn, liberális), Cecilia Wikström (svéd, liberális), Alojz Peterle (szlovén, néppárti), Peter Van Dalen (holland, konzervatív) és Arne Lietz (német, szocialista) EP-képviselő is.

A szakmai találkozó résztvevői azt a kérdést igyekeztek megválaszolni, hogyan tudja a reformáció 500 éves öröksége pozitívan formálni az Európai Unió jövőjét.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Házkutatások Székelyudvarhelyen – úgy tudjuk, hogy az akciónak a pénteki verekedéshez is köze van
Székelyhon

Házkutatások Székelyudvarhelyen – úgy tudjuk, hogy az akciónak a pénteki verekedéshez is köze van

Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.

// még több főtér.ro