Egy bukaresti aukciósház kínálatában szerepel a két történelmi ingatlan. Az áruk összesen egymillió euró.
A bukaresti Artmark aukciós ház eladásra kínálja a Maros megyei sáromberki (Dumbravioara) Teleki-kastélyt és a Hunyad megyei poklisai (Paclisa) Pogány-kastélyt.
Az aukciósház – a honlapján közölt tájékoztatás szerint – szerdán mutatja be Bukarestben a történelmi épületek értékesítésére létrehozott üzletágát, amelynek kínálatában a két erdélyi kastély mellett más, a román kulturális örökség részét képező ingatlanok is szerepelnek.
Az Artmark illetékese az MTI-vel közölte, a kastélyokat nem a képzőművészeti alkotások esetében megszokott árverésen szeretnék értékesíteni, hanem a potenciális vásárlóktól várnak vételi ajánlatot. A kiindulási ár a Teleki-kastélyt esetében 450 ezer euró, a Pogány-kastély esetében pedig félmillió euró. Az Artmark illetékese közölte, hogy az eddigi visszajelzések alapján bizakodóan tekintenek az új üzletágra és
az ingatlanok tulajdonosaival.
A Krónika hétfői számában felidézte, hogy a Marosvásárhelytől 12 kilométerre északra fekvő sáromberki Teleki-kastélyt 1769-ben kezdték építeni, a munkálatok több mint fél évszázadig tartottak. A kommunista rendszerben államosított ingatlant 2005-ben szolgáltatta vissza az állam a Teleki családnak. Az 5050 négyzetméteres beépített területű ingatlanban – melyhez 1,5 hektáros telek tartozik – mezőgazdasági szakközépiskola működik.
A Kanadában élő tulajdonos, Teleki Samu a lapnak elmondta, néhány évvel ezelőtt
de azóta belátta, hogy az épület egykori pompájának a visszaállításához tőkeerős befektetőre van szükség. Az 1750 lakosú Sáromberkén a magyar lakosság aránya 84 százalékos.
A Retyezát-hegység lábainál fekvő poklisai Pogány-kastélyt a 19. század elején építették. Az impozáns épülethez 18 hektáros védett park tartozik. A román lakosságú falu kastélyában az államosítás után szellemi fogyatékos gyermekek intézete működött.
A bukaresti Artmark aukciós ház – saját közlése szerint – 2014-ben 78 százalékos részesedéssel rendelkezett a romániai műkincspiacon.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.

A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.