// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Erdélyben lesz az Ukrajna elleni orosz támadás miatt létrejövő új NATO-harccsoport központja

// HIRDETÉS

És az illetékesek szerint nagyjából öt évig itt is maradnak a szövetséges katonák.

Fontos tényezővé válik Erdély a NATO térképén: a katonai szövetség ide telepíti annak az új közös harccsoportnak a nagy részét, amely annak nyomán jött létre, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, szerepe pedig az oroszok elrettentése attól, hogy esetleg valamely NATO-tagállamot is megtámadja.

A romániai előretolt NATO-erők francia parancsnoka, Vincent Minguet ezredes elmondása szerint

a helyszín a Brassó megyei Nagysink lesz, ahol a román hadsereg jókora gyakorlóteret működtet.

Az ezredes szerint a hely stratégiai fekvése miatt döntöttek így: az ország közepén van, nagyjából egyenlő távolságra Brassótól, Nagyszebentől, Marosvásárhelytől, Sepsiszentgyörgytől és Csíkszeredától.

Mint elmondta, az egység nagy része még a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu támaszponton van, de hamarosan átköltözik Nagysinkre.

Egy része ugyan Konstanca megyében marad, de az alakulat zöme az erdélyi központban állomásozik majd.

A költözést várhatóan júniusban ejtik meg, és jelen állás szerint

a harccsoport négy-öt évig maradhat.

Az ezredes szerint a fekvése mellett az is Nagysink mellett szól, hogy nagy terület áll rendelkezésre, a NATO-harccsoport ugyanis mintegy ezer fős lesz.

Elmondta, az egységben jelenleg francia és belga katonák szolgálnak, de hamarosan holland egységek is érkeznek, és előfordulhat, hogy más országok is csatlakoznak.

Az egységben jelenleg könnyű és gépesített gyalogsági egységek szolgálnak, de a tervek szerint hamarosan nehézfegyverzetet és harckocsikat is kapnak.

Emlékeztetett: a francia katonák már együtt gyakorlatoztak a brassói és a csíkszeredai román hegyivadász alakulatokkal, de folyamatosak a hadgyakorlatok az amerikai és a többi szövetséges ország katonáival is.

A cél egyértelmű: ezzel üzennek az oroszoknak, hogy eszükbe ne jusson sanda szándékkal közeledni a NATO tagállamai felé.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro