// 2024. október 1., kedd // Malvin
RMDSZ

EP-választás: végeredmény van, meglepetés nincs

Vagyis az RMDSZ két mandátumot nyert, a PSD meg 37 százalékkal az első helyen végezve 16-ot.

Nem történt semmilyen meglepetés azóta, hogy a Központi Választási Iroda (BEC) hétfőn délután közzé tette a vasárnapi európai parlamenti választás 99,99 százalékos feldolgozottság melletti eredményét. A Szociáldemokrata Párt – Románia Fejlődéséért Országos Szövetség – Konzervatív Párt (PSD-UNPR-PC) trió alkotta baloldali szövetség fölényesen megnyerte a választást, és – mint azt Marian Muhuleţ, a BEC szóvivője a választás végeredményét ismertetve csütörtökön közölte – a Romániának járó 32 EP-mandátumból 16-ot foglalhatnak el a baloldal képviselői.

A második helyen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) végzett 6 mandátummal, a harmadik a Demokrata-Liberális Párt (PDL) 5 mandátummal, az RMDSZ és a Népi Mozgalom Párt (PMP) egyaránt 2-2 mandátumot szerzett, egyedüli függetlenként pedig bejutott Mircea Diaconu színész, volt művelődési miniszter, akit összeférhetetlenségi ügyei miatt vettek le a PNL listájáról.

A mandátumokat igazoló okmányokat csütörtökön délután vehetik át az új EP-képviselők Bukarestben. Az RMDSZ színeiben Winkler Gyula és Sógor Csaba tölthet be újabb ötéves mandátumot az EP-ben.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro