A kéziratot csütörtökön mutatták be Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).
A kéziratot az Ady család egy Kanadában élő leszármazottja, Diósady Levente egyetemi tanár adományozta az OSZK Kézirattárának az ottawai magyar nagykövet, Pordány László segítségével 2013-ban – mondta el Földesi Ferenc megbízott különgyűjteményi igazgató. Diósady Levente unokája Ady Mariskának, a költő unokahúgának, aki valószínűleg árverés útján szerezte meg a puha ceruzával írt, éppen ezért igencsak sérülékeny kéziratot valamikor az 1920-as évek elején.
Baróthy Zoltán, a könyvtár kézirattárának munkatársa az 1908 tavaszán született kéziratot
Ebben az évben indult a Nyugat folyóirat, valamint ekkor alapult a Holnap Irodalmi Társaság is, amelyben Ady Endre szintén központi szerepet vállalt.
Mint fogalmazott, a dokumentum irodalomtörténeti jelentőségét részben az adja, hogy a költeménynek eddig csupán nyomtatott verzióit ismerték. Ráadásul több bizonyíték is arra utal, hogy a most bemutatott dokumentum, amelynek létezéséről korábban semmit sem tudtak, a Májusi zápor után című költemény eredeti kéziratának tekinthető. A vers először a Nyugat 1908. június elsejei számában jelent meg két másik Ady-költeménnyel, a ma az Ádám, hol vagy? címen ismert és a Léda ajkai között című verssel együtt.
Ady Endre általában gyorsan, nagy lendülettel megírt műveket küldött a Nyugatnak, azonban verseskötetei szerkesztésekor gyakran végzett utólagos simításokat költeményein. Ez történhetett a Májusi zápor után cíművel is, ugyanis az 1908 végén megjelenő, Az Illés szekerén című kötetben a versen több változtatás is megfigyelhető: a Nyugatban közölt változat ötsoros második versszakából hatsoros lett, a refrénben pedig a „táncolt” igét Ady „csókolt”-ra cserélte. Az OSZK-nak adományozott kézirat viszont szinte teljesen megegyezik az időben korábbi, Nyugatban közölt változattal, ez pedig igazolja a felvetést, hogy a dokumentum a vers eredeti kézirata – magyarázta Baróthy Zoltán, aki szerint
A szakértő rámutatott: egyelőre nem lehet megállapítani, hogy az „Adyra nem igazán jellemző, életörömtől hangos költemény” Párizsban, vagy Érmindszenten, a költő családjának otthonában született. Ady május közepén utazott ki Párizsba, részben azért, hogy kitörjön az Érmindszenten rátörő depresszióból és álmatlanságból, amelyekről a Hatvany Lajoshoz írt levele is tanúskodik.
Mindez a mű értelmezése szempontjából is fontos lehet, ugyanis ha a költő Párizsban írta meg a verset, akkor joggal beszélhetünk arról, hogy a költeményben Ady a városi ember szemszögéből, idealizálva tekint vissza a modernitástól mentes partiumi tájra. Amennyiben a mű Érmindszenten született, teljesen más értelmezéssel érdemes közelíteni a szöveghez – hangsúlyozta Baróthy Zoltán, hozzátéve, hogy a bizonyítékok alapján számára meggyőzőbbnek tűnik az a felvetés, amely szerint Ady a francia fővárosban írta a verset.
A nagyközönség először a Múzeumok éjszakáján láthatja a kéziratot a S csókolt minden az ég alatt címmel megnyíló kamarakiállításon az OSZK-ban. A kiállítás július 12-ig tekinthető meg az Országos Széchenyi Könyvtárban, a kéziratot digitális formában pedig az intézmény honlapján (www.oszk.hu) keresztül lehet majd elérni.
Fotó: MTI
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.