// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Kovászna

Eltüntetik a székely zászlót a Kovászna megyei tanács ülésterméből

Tamás Sándor tanácselnök mégis hálás a zászló eltávolítását inditványozó prefektusnak.

Eleget tesz a brassói ítélőtábla végleges döntésének, és eltávolítja a székely zászlót a Kovászna megyei tanács ülésterméből – közölte Tamás Sándor, a testület elnöke. A megyei tanácselnök felidézte, a brassói ítélőtábla fenntartotta a Kovászna megyei törvényszék korábbi ítéletét, amely

a prefektusi hivatalnak adott igazat.

Ez utóbbi azért indított pert a megyei tanács ellen, mert az törvényes alap nélkül kitűzte a székely zászlót. A Magyar Polgári Párttól ajándékba kapott lobogót a pénteki nap folyamán eltávolítják.

Tamás Sándor ugyanakkor örömmel nyugtázta, hogy a bíróság elismerte Székelyföld és a székely zászló létét.

„Örömmel vettem tudomásul, hogy egy romániai bíróság, a Kovászna megyei törvényszék és a brassói ítélőtábla elismerte Székelyföld létezését, valamint Székelyföld zászlajának létezését. A döntéssel valóban elutasítanak egy, a Kovászna Megyei Tanács részéről jövő kezdeményezést, arra kötelezve engem és a megyei tanácsot, hogy távolítsuk el a zászlót az ülésteremből. Ugyanakkor a szóban forgó döntésben ez áll: »a bíróság megjegyzi, hogy ez a zászló valójában a Székelyföld zászlaja – ebből a feltevésből indult ki a kitűzés törvényes voltának vizsgálata«.Tehát egy romániai bíróság végleges döntése ismeri el, hogy Székelyföld létezik és zászlaja is van”

– mondta a megyei tanács elnöke, megköszönve azoknak a személyeknek, akik megteremtették ezt a helyzetet, többek közt a megye prefektusának.

Az RMDSZ Kovászna megyei szervezetét is vezető Tamás Sándor hozzátette, a bíróság döntésére alapozva

kérni fogja a prefektúrától, hogy a jövőben használja a Székelyföld megnevezést.

Tamás Sándor megjegyezte: nem tudja figyelmen kívül hagyni, hogy kettős mércével mérnek a romániai hatóságok, ugyanis például a katasztrófavédelem (ISU) területi egységeit a történelmi régiók alapján nevezték el – létezik olténiai ISU, barcasági ISU, körösvidéki ISU, dobrudzsai ISU, bukovinai ISU – de a Székelyföldről nem szabad beszélni.

A székely zászlót a Magyar Polgári Párt vezetője, Kulcsár Terza József jelenlegi parlamenti képviselő adományozta az önkormányzatnak tavaly februárban.

Kovászna megye prefektusa, Sebastian Cucu azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, amikor beperelte a megyei tanácsot a zászló kitűzéséért, hogy nem lehet olyan lobogókat középületekre vagy középületekben kitűzni, amelyeket nem ismer el a törvény.   

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer
Krónika

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer

Bár számos beteg válik orvosi műhibák áldozatává a romániai kórházakban, sok esetben szőnyeg alá söprik a súlyos problémákat, és csak a nagyon súlyos esetek járnak valóban felelősségre vonással és egyéb következményekkel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro