Ha az ember kiáll a kincses város főterére, tisztán ellát a Himalájáig. És más csodák is történnek a poliszban karantén idején.
Az újság megírta: megváltozott a világ. A koronavírus bekergette az embereket otthonaikba. A Természet viszont épp erre várt. Egy kis laufra, tiszta levegőre, helyre. Hogy azonnal visszafoglalja a teret, amelyet az ember elhódított előle. Bejárták a világot a városokban csatangoló (egyes esetekben úszkáló) őzekről, majmokról, delfinekről, krokodilokról, egyéb állatokról készült felvételek. Gondoltuk, szétnézünk Kolozsváron: vajon milyen lényekkel találkozhatunk a karanténba zárt város nagyon is ember-telenné vált szabad terein? A valóság minden képzeletet felülmúlt. Tessék, mutatjuk is:

Az első örömhír akkor fogadott (és még a fogait se vicsorgatta), amikor el akartunk indulni a Farkas utcai református templom felé. Az utca neve évszázadok óta csupán emlékszerűen őrizte a farkasok (Canis lupus) jelenlétét. Nos, ennek vége. Olyannyira, hogy kerülőt is kellett tennünk, ugyanis nem tűnt bölcs dolognak áthaladni a nemes vadak sorfala között. Azt azonban észrevettük (mielőtt magyarosan távoztunk volna a Király utca irányába), hogy az utcában feltűnt egy másik farkasfaj is. Önök is látják, kedves Olvasók?

A következő észlelésre a Hunyadi téren került sor, nem kis megdöbbenésünkre. Azt ugyanis megszoktuk, hogy Székelyföldön a barnamedve (Ursus arctos) az ember lakta táj szerves részévé vált... de Kolozsváron? A morcosan bámuló állatot kísérő csíkmadarasi pásztor (igen, medvepásztor, nincs ebben semmi különös, munkahelyteremtésről van szó) elmagyarázta: a Laci névre hallgató tíz éves kanmedve azért ilyen morózus, mert még elüldögélt volna barlangjában, mint rendes, karanténtisztelő polgár, de muszáj volt jönnie, ugyanis szerződése van a katasztrófavédelemmel. Azért tartózkodik a Hunyadi téren, hogy a hithű ortodoxokat, no meg a pópákat távol tartsa a templomtól, a kiskanáltól meg a szociális érintkezéstől.

Ezek után a belváros tüdeje, a Sétatér felé vettük az irányt. Gondoltuk, a park környékén több élőlény mozog most, hogy az Untoldról álmodó bohémek és egyéb humanoidok visszahúzódtak lakásaikba. És mennyire igazunk volt. Az Erzsébet hídon ez a kép fogadott. Hát nem csodálatos? Emberemlékezet óta nem láttunk cetféléket a Szamosban lubickolni, hát még akrobatikus ugrásokat végezni. Sajnos delfint nem észleltünk, de ennek tudományos oka van: ahol feltűnik a kardszárnyú delfin (Orcinus orca), onnan minden kisebb cetféle, vagyis a delfinek is úgy elhúznak, mint Olaszországból az eperszedők járvány idején.

Amint folyásirányba néztünk, még nagyobb meglepetésben volt részünk. És egyben jelentjük: sikerült megoldani egy évszázados filmtörténeti rejtélyt is. Köztudott, hogy Janovics Jenő Sárga csikó című filmjének forgatásán, 1913-ban az egyik színésznő, bizonyos Imre Erzsi beleesett a Szamosba és meghalt. A korabeli szakértők (szociológusok, politológusok, elemzők, véleményvezérek) szerint a szerencsétlen nő halálát fulladás okozta. A később Amerikába emigrált színész, Várkonyi Mihály ugyan váltig állította, hogy látta, amint egy hatalmas fehér cápa (Carcharodon carcharias) elragadta Erzsit, meséjét az alkohol és a nők számlájára írta a közvélemény. Nos, itt az ideje, hogy rehabilitáljuk a derék szemtanút. A cápák visszatértek a Szamosba!

A parkba betérve a földbe gyökerezett a lábunk. Egy nem túl nagyméretű (jó, azért a parkban fellépő untoldos DJ-khez képest elég nagy) dinoszaurusz állt előttünk. Épp fellépett az egyik hidacska korlátjára, feltehetően azért, hogy könnyebben elérje a közeli fácska friss hajtásait. Megnyugodtunk: növényevő állatról van szó. Na de... hogy lehet ez? Hiszen még a legtrendibb Instagramos véleményvezérek is elismerik, hogy a dinoszauruszok még azelőtt kihaltak, hogy az ember egyáltalán megjelent a Földön. Sürgősen felhívtuk báró felsőszilvási Nopcsa Ferencet, aki szolgálatkészen azonnal kiszállt a helyszínre (természetesen szabályszerűen kitöltött nyilatkozattal a zsebében) és miután szemrevételezte a békésen ágaskodó állatot, kijelentette: semmi kétség, a Magyarosaurus dacus nevű erdélyi törpe dinoszaurusz egy példányáról van szó. Amely a jelek szerint nőstény, és vemhes! Kérdésünkre, hogy akkor hogy is állunk a kihalással, Nopcsa báró röviden összefoglalta a tényállást: a dinoszauruszok nem haltak ki. Úgy tűnik, igaza van.

Pár lépéssel odébb újabb csodálatos észlelést tettünk. Egy pillanatig úgy éreztük magunkat, mintha a majmok bolygójára csöppentünk volna. Egy méretes csimpánz (Pan troglodytes) hím bámult le ránk a sétatér legnagyobb platánjának ágáról. Körülnéztünk, de kamerákat nem láttunk sehol, és Tim Burton, de még Jane Goodall sem őgyelgett a környéken. Aztán arra kezdtünk gyanakodni, hogy az állat valamelyik karanténba zárt vándorcirkuszból szökött meg. Aztán arra, hogy nem is csimpánz, hanem egy polgár, akit a parkban ért a kijárási tilalom és már nem tudott hazamenni. Megszólítottuk az állatot, mire ránk vicsorított, majd eléggé elítélendő módon fekáliával dobált meg. Ami a vadon élő csimpánzok egyik rossz szokása. Tehát nem szökött rab. Vad, szabad honfoglaló!

A sétetéri tóhoz érkezve megoldódott egy újabb rejtély, ugyanakkor szerkesztőségünk beírta nevét a tudományos világtörténelembe. Ugye, szinte ezer éve kering a legenda arról a lényről, amely állítólag a skóciai Inverness közelében levő Ness-tó mélyén tanyázik. Aztán 1934-ben elkészült a kriptozoológia egyik leghíresebb fotója, amely a titokzatos Loch Ness-i szörny vízből kiemelkedő nyakát és fejét ábrázolja. Nos, majdnem száz év elteltével sem tudjuk biztosan, van-e szörny a Ness-tóban, vagy nincs. De arra mostantól mérget vehetünk, hogy a sétatéri tóban igenis lakozik egy szörny. És nem is olyan szörnyű. Sőt, nem is képzeletbeli! Báró Nopcsa Ferenc ugyanis percek alatt azonosította az állatot. Egy fiatal plesiosaurusról van szó. Figyelem: etetni csak friss hallal szabad. Simogatni viszont kifejezetten tilos. Majd, amikor a karantén véget ér.

Ennyi fantasztikus észlelés elég is volt nekünk egy napra. Hitelt érdemlően bizonyítottuk: alig lép le az ember a színről, a Természet burjánzó fejlődésnek indul. Hazafelé vettük hát az irányt, ám Natúra anyánk még tartogatott számunkra egy meglepetést. A magyar színházzal szemben, az átjárónál összefutottunk a leghíresebb erdélyi celebbel. Igen, magával Drakula gróffal! Teljes díszben állt a járda szélén. Döbbenetünk nem ismert határt. Gróf úr, kérdeztük hebegve, de hiszen hétágra süt a nap, hogy-hogy ön nem hamvad el, hiszen vámpír? A gróf lemondóan legyintett: amennyi badarságot összehord az emberiség a vámpírokról... Fokhagyma, szentelt víz, napfény. Csupa álhír! A vámpír pont olyan adófizető, mint bárki más. Nem hittünk a szemünknek (igaz, szorosra húztuk nyakunkon a kabátgallért.) A gróf bágyadtan érdeklődött: nem tudnak egy jó kávéházat a környéken? Drága gróf úr, többet is tudunk, de mind zárva vannak, tudja, járvány van, karantén. A gróf ábrándozva nézett a messzeségbe: járvány... Gyorsan elköszöntünk és hazasiettünk. My home is my castle.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.