Valahol biztos megvannak, csak a román állam nem tud róluk. Vagy nem közölte az Akadémiával.
Roppant furcsa statisztikát említett ma Gabriel Bratu, a Duális Szakképzés Országos Hatóságának elnöke egy vendéglátóipari konferencián. Ahogy lassan minden szakterület, úgy a vendéglátóipar is munkaerőhiánnyal szembesül, ehhez képest egymillió fiatal kallódik valahol: nem szerepel se az oktatási rendszerben, se a munkaerőpiacon, állította Bratu.
Egymillió, 16 és 21 év közötti fiatalról nem tud semmit a Román Akadémia, mert hogy a kimutatást egyenesen az Akadémiától kapta Bratu hivatala – derül ki a HotNews.ro beszámolójából. A kimutatás mindenképp aggasztó: ha megfelel a valóságnak, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért, mert az Akadémia mégis hogy ad ki valótlan felmérést.
Azért gondoljuk, hogy nincs minden rendben a Bratu említette statisztikával, mert a 16-21 évesek már az a generáció, amelynél alig haladta meg – ha egyáltalán – a 200 ezret a felsőtagozatos évfolyamok létszáma. Az pedig még Romániában is nehezen elképzelhető, hogy szinte teljesen eltűnjenek az állami kimutatásokból azok, akik 2-7 évvel ezelőtt fejezték be a nyolcadik osztályt. Általános iskola felsőtagozatára a megfelelő életkorú népesség 90 százaléka járt azokban az években az oktatási minisztérium kimutatása szerint.
Gabriel Bratu kihasználta természetesen az alkalmat, hogy a duális rendszerű szakképzést népszerűsítse, ahol az oktatással párhuzamosan gyakorlatoznak a tanulók: az állam jelenleg 200, magánvállalatok 2300 gyakorlati órát biztosítanak az ilyen oktatási intézmény tanulóinak, a munkáért pedig 200-tól 1500 lejig terjedő ösztöndíjat fizetnek nekik.
Bratu szerint úgy lehet megakadályozni, hogy a szakképzett fiatalok külföldre távozzanak, hogy az ösztöndíj mellett ingyenes szállítást, szállást és ellátást kínálnak nekik, utána pedig munkaszerződést. Annak bizonyításaként, hogy ez a rendszer nemcsak a hátrányos helyzetű vagy rossz tanulmányi eredményekkel rendelkező fiatalok számára lehet kitörési pont, Bratu azt is említette, hogy vannak olyan szakiskolák, ahova 7,30-as volt a legutolsó bejutó osztályzat.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.