Sajtóértesülések szerint Bukarest komolyan érdeklődik a rakétavédelmi rendszer iránt.
Az elmúlt években Bukarest belevágott a haderőfejlesztésbe, nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy az Egyesült Államok jelezte: elvárja a NATO-tagállamoktól, hogy a bruttó hazai termék 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítsák, ahogy az a katonai szövetség alapszerződésében is szerepel.
A folyamatnak az Ukrajna elleni orosz agresszió újabb löketet adott, F-16-os vadászgépek, Patriot rakétarendszerek, páncélosok és drónok beszerzését is bejelentették.
Most pedig még nagyobb dobásra készülhet a kormány: az értesülések szerint korunk egyik legfejlettebb, legjobb teljesítményű rakétavédelmi rendszerére, a Vaskupolára is szemet vetett.
Legalábbis az általában jól értesült izraeli Háárec című napilap szerint, amely Vasile Dîncu román védelmi miniszter múlt heti izraeli látogatása nyomán írt arról, hogy Bukarest a részben izraeli fejlesztésű rakétarendszer megvásárlásának lehetőségéről érdeklődik.
Ha az ügylet megkapná a szükséges jóváhagyásokat,
A Vaskupolát Izrael az Egyesült Államokkal közösen fejlesztette ki, Tel-Aviv 232 millió dollárt fektetett bele, Washington ennek a négyszeresét.
2011-es izraeli hadrendbe állítása óta sokszor volt alkalma bizonyítani, hogy megérte a befektetett összeget: hatékony védelmet képes nyújtani a Gázai-övezetből kilőtt rakéták ellen.
Egy üteg mintegy 150 millió dollárba kerül, egy rakéta ára pedig 50 000 dollár.
Amúgy Izrael annyira nem erőlteti az eladását: eddig két üteget adott el az amerikaiaknak 373 millió dollárért, és a hírek szerint Azerbajdzsán is vásárolt egyet.
Emellett Szingapúr, Kanada, Dél-Korea, India, Finnország, Szlovákia és Csehország csupán a radarrendszert vásárolta meg.
Mivel a Vaskupolát az Egyesült Államokkal közösen fejlesztették ki, eladásához Washington jóváhagyása is szükséges, de ha valóban komolyra fordul az ügylet, ennek megszerzése nemigen lehet kétséges,
Bár a román védelmi miniszter nem erősítette meg, hogy Vaskupolát vásárolnának, csupán annyit mondott, hogy számos téren szeretnék elmélyíteni a katonai és biztonsági együttműködést Izraellel,
a Háárec szerint nagyon nagyok az esélyei annak, hogy nyélbe ütik a Vaskupola-ügyletet.
A hatékony légvédelmi rendszer
A Vaskupola, angolul Iron Dome, szupermodern izraeli légvédelmi rakétarendszer, melyet a nagyobb városok védelmére telepítenek az izraeli védelmi erők. A rendszer elsődleges feladata megóvni a településeket az ellenséges rakétatámadásoktól, melyeket leginkább a Gázai övezetből indítanak az ellenséges palesztin haderők, például a Hamász. A Vaskupola 95% fölötti hatékonysággal likvidálja az ellenséges rakétákat, és fejlettségének köszönhetően akár tüzérségi támadásokat is ki tud védeni.
Működési elve a következő: az izraeli Elta által fejlesztett EL/M-2084 radarok azonosítják a kilőtt ellenséges rakétákat vagy drónokat, esetleg repülőket, a szintén izraeli mPrest Systems által fejlesztett szoftverrendszer (Battle Management & Weapon Control – BMC) kiszámolja a rakéták lehetséges becsapódási helyszínét és ez alapján felméri az elfogás szükségességét, majd mobil és statikus rakétaindítók ellenrakétákkal megsemmisítik az ellenséges rakétákat vagy drónokat.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Retteg az erdélyi szavazatoktól a magyarországi választók egy része. Teljesen alaptalanul – tenném hozzá gyorsan. Ha minden szavazatra jogosult személy elmenne és a Fideszre szavazna, akkor sem tudnánk jelentősen befolyásolni a választás végeredményét.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.