// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Elindult a Himalájába a nagyváradi Varga Csaba

// HIRDETÉS

A Nanga Parbat a cél.

Varga Csaba nagyváradi építész, hegymászó hétfőn indult el Budapestről, hogy megmássza a Himalájában, Pakisztán és Kasmír határán fekvő Nanga Parbat 8125 méteres csúcsát, amelyet a világ 9. legmagasabb hegycsúcsaként tartanak számon.

A hegymászó a tervek szerint Törökországon keresztül Iszlámábádba utazik, majd 50 napja lesz, hogy megmássza a csúcsot és visszatérjen Pakisztán fővárosba. Június 15-én elutazik az Indus folyó menti Chilas városába, onnan 16-án 3-4 napos túra vár rá a 4200 méteren fekvő Nanga Parbat Diamir alaptáboráig. Június 19-től 38 napja lesz az akklimatizációra, és ha a körülmények engedik, a csúcstámadásra. Az alaptábor és a csúcs között három köztes tábor segíti az akklimatizációt és a csúcs meghódítását.

Technikai szempontból a 6000 és 7000 méter között található Kinshofer-fal megmászása jelenti a legnagyobb kihívást.

„Az a célom, hogy minden évben, ahogy a lehetőségeim megengedik, megmásszak egy nyolcezrest. Három éve volt az első, a Gasherbrum II., aztán a Broad Peak, tavaly a K2, idén pedig a Nanga Parbat a cél" - mondta el Varga Csaba a sajtó képviselőinek indulása előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Kiemelte: ezt a csúcsot a nehezebbek között tartják számon a nyolcezresek között. Felidézte, hogy a magyarok közül eddig csak Erőss Zsolt mászta meg ezt a hegyet 1999-ben és idén volt az első alkalom, hogy télen járt fenn a csúcson egy spanyol-pakisztáni csapat.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy külön nem készült erre a túrára, de folyamatosan sportolt és sokat túrázott, ami az egyik legjobb edzés. „Ezen kívül jártam mászni is, főleg a Kárpátok az én edzésterepem" - fűzte hozzá.

Varga Csaba 2013. júliusában hódította meg a Karakorum-hegységben, a kínai-pakisztáni határon fekvő 8035 méter magas Gasherbrum II. csúcsát, szinte pontosan egy évvel később pedig a 8051 méteres Broad Peakre jutott fel társával, Suhajda Szilárd békéscsabai hegymászóval együtt. Tavaly a két sportoló az idényben elsőként érte el a K2 3-as táborát, de a csúcstámadásra a tartósan kedvezőtlen időjárási viszonyok és felszerelésük egy részének elvesztése miatt már nem indultak el.

Kedden Klein Dávid és Suhajda Szilárd indul útnak Budapestről, hogy megmásszák a K2-t.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok
Krónika

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok

Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro