// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Elhunyt Tokay György

// HIRDETÉS

Idén lett volna 77 éves.

Elhunyt Tokay György ügyvéd, újságíró, parlamenti képviselő, Románia volt litvániai nagykövete – számolt be csütörtökön az Aradihirek.ro Az 1989-es rendszerváltás után az aradi RMDSZ alapítója volt, 1990-től 2004-ig parlamenti képviselő, 1997–1998-ban kisebbségvédelmi miniszter.

Tokay György 1939. március 27-én született Kolozsváron. Szülővárosában, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett jogászdiplomát. Újságíróként, majd 1976-tól ügyvédként tevékenykedett Aradon, az 1989-es romániai rendszerváltozás után tért politikai pályára. 1990 és 2004 között az RMDSZ parlamenti képviselője volt. 1996 és 1999 között a Victor Ciorbea- majd Radu Vasile-kormány kisebbségi ügyekért felelős miniszteri tisztségét töltötte be. 2005-ben Románia litvániai és lettországi nagykövetévé nevezték ki. Egészségi állapota megromlása miatt azonban már a mandátuma lejárta előtt lemondott a tisztségről. Ő volt az első romániai magyar, aki 1989 után fontos diplomáciai megbízást kapott Romániában.

Egyik legismertebb közéleti szerepvállalása a román kormány képviselőivel amerikai közvetítéssel lefolytatott neptuni tárgyalássorozat, amely azóta is megosztja a romániai magyar politikai közvéleményt.

Tokay jelentős szerepet játszott Szabadság-szobor újbóli köztéri felállításában és az aradi magyar középiskola önállósodásában – utóbbiért éhségsztrájkot is vállalt. Közéleti szereplőként ezeket nevezte legfontosabb megvalósításainak a 2012-es Aradi Magyar Napokon, amikor is bemutatták a vele készült interjúkötetet Jó bolondok ügyvédje címmel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok
Krónika

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok

Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro