Mivel még mindig vérlázítóan sok szülő tagadja meg a gyermeke beoltatását.
Elfogadta szerdán a kormány az oltástörvény áprilisban kidolgozott, a súlyos kanyarójárvány közepette éles társadalmi vitát kiváltó tervezetét.
Mint ismeretes, a tavaly kezdődött, az ország egészére kiterjedt, eddig 8500 megbetegedést kiváltó és 32 halálos áldozatot követelő kanyarójárvány miatt merült fel egy külön oltástörvény elfogadása, amely a hasonló válságok kialakulását hivatott megelőzni.
A parlamenti elfogadásra váró, a tervek szerint 2018-tól hatályba lépő törvénytervezet szerint a gyerekek bölcsődei, óvodai vagy iskolai beíratásához oltási bizonylatot kell mellékelni, vagy háziorvosi igazolást arról, ha valamely vakcina beadása ellenjavallt. Amennyiben a gyermek nem kapta meg a korának megfelelő kötelező védőoltások mindegyikét, az oktatási intézménynek és az egészségügyi hatóságoknak egy éven belül gondoskodniuk kell arról, hogy a gyerek ellenállóvá váljon az oltásprogramban nevesített ragályos betegségekkel szemben.
A szülők (vagy törvényes gyámok) hozzájárulása a gyermek beoltásához alapértelmezett, azok a szülők, akik ezt ellenzik, írásos nyilatkozattal akadályozhatják meg a törvényben megszabott kötelező vakcinák beadását.
A kormány szerdai közleménye ugyan nem tér ki rá, de Florian Bodog egészségügyi miniszter korábban úgy nyilatkozott: magát az oltásmegtagadást nem büntetnék, de tízezer lejes (665 ezer forintos) bírságot helyeznek kilátásba azoknak az oltásmegtagadó szülőknek, akik nem vesznek részt a számukra szervezett egészségügyi tanácsadásokon. A megyei oltásügyi bizottságoknak legalább háromhavi rendszerességgel kell „tanácsadást" szervezniük az oltásmegtagadó szülők számára, amíg rá nem veszik őket, hogy jobb belátásra térjenek.
A közegészségügyi hatóságok által ingyenesen biztosított oltásprogram a torokgyíkkal, tetanusszal, szamárköhögéssel, kanyaróval, rózsahimlővel, mumpsszal, és hepatitis B vírussal szembeni immunitás kialakítását célozza.
Az oltások beadatását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában a szülők egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított kampány hatására.
A kanyarójárvány kitörése nyomán kiderült, hogy nincs is elég oltóanyag az országban. Miután a hiányt sikerült pótolni, az utóbbi hónapban csaknem 70 ezer gyerek kapta meg a kanyaró elleni vakcinát, de az oltásmegtagadás aránya még mindig eléri a 12 százalékot - mutatott rá Bodog a szerdai kormányülésen.
A tárcavezető és Mihai Tudose kormányfő korábbi nyilatkozataikban a kiskorúak veszélyeztetésével vádolták azokat a szülőket, akik oltásellenességükkel halálos veszélynek teszik ki gyerekeiket, és ezáltal a velük egy közösségben élő csecsemőket. A kanyaróban megbetegedett beoltatlan gyerekek sok esetben alig néhány hónapos csecsemőket is megfertőztek, akik koruk miatt még nem is kaphatták meg a védőoltást, és közülük többen belehaltak a betegségbe.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.