Pár nap alatt lett a vírus- és maszktagadók hőse Flavia Groşan orvosnő, aki azt állítja, legalább ezer koronavírus-fertőzöttet gyógyított meg a saját receptje alapján.
A múlt hét óta új nemzeti hősük akadt a honi vírus- és maszktagadóknak egy nagyváradi tüdőgyógyász személyében, aki azt állítja, legalább ezer olyan pácienst gyógyított meg egy általa kitalált kezeléssel, akik koronavírus-fertőzéssel keresték fel a magánrendelőjét.
Flavia Groşan szerint orvoskollégái
maszkos oxigénterápiára pedig semmi szükség nincsen. Természetesen állításait az égvilágán semmivel nem bizonyította, az orvostársadalom pedig egyhangúlag kétségbe vonta az állításait.
Míg kijelentéseivel a mindent is ellenzők táborában egyik pillanatról a másikra a legnagyobb sztárrá vált, Bihar Megyei Orvosi Kamara azonnal fegyelmi eljárást indított az orvosnő ellen.
Hétfőn perzsára is hívta az etikai bizottság Flavia Groşant – akit szimpatizánsai virággal vártak az orvosi kamara épülete előtt –, s bár a fegyelmi eljárást bejelentő Carmen Pantiș, a kamara elnöke szerint
és működtetheti tovább a váradi rendelőjét. Pantiş azt is mondta, az orvosnő ugyanúgy kezelheti tovább a pácienseit, mint eddig, azt viszont megígértették vele, hogy a súlyosabb eseteket kórházba küldi.
A felelőtlenül egyénieskedő váradi orvosnőt eközben már a pajzsukon hordozzák azok, akik szombaton is az utcán tüntettek a járványügyi korlátozások, a maszkviselési kötelezettség és az oltások kötelezővé tétele ellen, élen a feltűnési viszketegségben szenvedő Diana Șoșoacă szenátorral, ezekben a körökben Flavia Groşan már csodatevő orvosnak, Covid-istennőnek számít.
Itt az eredménye Flavia Groşan badarságainak: a légzésképtelen betegek elutasítják az oxigént a kórházban
Carmen Pantiş, a Bihar megyei orvoskamara elnöke azt mondja: Groşan doktornő nézeteinek hatására a sürgősségi osztályon súlyos covidos betegek elutasítják a maszkos oxigénterápiát, értesülései szerint pedig az országban máshol is előfordult ilyesmi.
Ezt megerősítette a nagyváradi megyei kórház sürgősségi osztályának vezető orvosa is. Hadrian Borcea szerint a betegek már a múlt hét csütörtökén elkezdték elutasítani az oxigént, közvetlenül Groşan doktornő nyilatkozatai után. El is mesélt egy konkrét esetet: egy 40 év körüli férfit annyira rossz állapotban vittek hétfő reggel a sürgősségre, hogy később az intenzív osztályra került, ahol intubálták és műtüdőre is kapcsolták. Amikor a férfit bevitték, alig tudott levegőt venni, mégis a hordágyról leszállva könyörgött, hogy ne adjanak neki oxigént, de öt perc múlva ő maga tette arcára az oxigénmaszkot.
Borcea igen szomorúnak nevezte a Groşan-jelenséget. A nyomán kialakult pszichózis nagyon sok ember szenvedését okozza – mondta az orvos az ebihoreanul.ro-nak.
MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?
Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.
Sárga jelzésű, azaz elsőfokú, kiadós esőre vonatkozó riasztás van érvényben a fővárosban és az ország további 13 megyéjében, míg a hegyvidéken havas esőre és havazásra kell számítani az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
Több mint ezer, nemzeti színű zászlókat lengető híve várta hétfőn délelőtt Călin Georgescut a tiszteletére tartott gyulafehévári rendezvényre. A román nemzeti ünnep alkalmából szervezett eseményt incidensek kísérték.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.

Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.

Kificamította egy tanítónő vállát, megharapta az iskolapszichológust és orrba fejelte az igazgatóhelyettest egy kolozsvári harmadikos diák. Külön titkosszolgálati egység vadászik hamarosan a nagykorrupcióra.
Kificamította egy tanítónő vállát, megharapta az iskolapszichológust és orrba fejelte az igazgatóhelyettest egy kolozsvári harmadikos diák. Külön titkosszolgálati egység vadászik hamarosan a nagykorrupcióra.
Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.
Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.
Jóval kevesebbet járunk étterembe a drágulások miatt. A kölni repülőtéren két román férfi szaladt a Wizz Air bukaresti járata után, miután kitörték a vészkijárat ajtaját.

További hírek: petíció indult, hogy a repülőn utazó családtagokat egymás mellé ültessék a légitársaságok. Egy Maros megyei sofőr az önkívület határára itta magát, utána volán mögé ült.

További híreink: rossz nyelvek szerint szerelemféltésből támadt vasrúddal egy nő egy POT-os politikusra, az egészségügyi miniszter pedig tett egy jó nagy kijelentést.

Forráshiány miatt nem tudja átvenni a román állam a Petrotel olajfinomítót. A CFR Călători képviselői szerint közel a teljes leállás...