// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Hergelni a legkönnyebb

El tudja képzelni, hogy sok olyan ember él Romániában, aki még sohasem mosott fogat?

Brutális adatok láttak napvilágot a romániai lakosság tisztálkodási szokásairól.

Horrorisztikus adatok láttak napvilágot a romániai lakosság tisztálkodási szokásairól, amelyek kapcsán inkább egy harmadik világbeli ország jut az ember eszébe egy 21. századi, magát – a jelek szerint igencsak indokolatlanul – az európai értékek egyik legfőbb letéteményesének tartó mintaállam helyett. Kiderült például, hogy egy romániai polgár átlagosan 400 gramm szappant használ el egy évben – ami bizony négyszer-ötször kevesebb, mint a nyugati országok átlaga. De nem csak a villamoson szilajul terjengő hónaljszag országa Románia, hanem a penetráns szájszagé és az ápolatlan fogaké is. Egy romániai polgár átlagosan csupán valamivel több mint másfél tubusnyi fogkrémet használ el évente, ilyen körülmények között már a civilizáció csimborasszójának számít, hogy a lakosság 60 százaléka napi kétszer is megmossa a fogát. Ezzel szemben két százaléknyian vannak azok, akik egyetlen fogkefén osztoznak meg a családtagjaikkal, és azok is, akik nem is tudják, hogyan kell a fogkrémet használni. A jászvásári orvosi egyetem fogorvosi karának dékánja, Norina Forna szerint emellett négy százaléknyira rúg azon romániai polgárok aránya, akik még életükben nem mostak fogat. Ennek persze számos oka van – a legtöbben arra hivatkoznak, hogy anyagi okokból egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy szappant vagy fogkrémet vásároljanak maguknak. Ezért aztán az európai uniós segélycsomagokra szorulnak, amelyek 35 lej értékű szappant, sampont, tusfürdőt, fogkrémet és fogkefét tartalmaznak. Ilyen higiéniai viszonyok közepette nem csoda, ha olyan, 19. századi állapotokat idéző statisztikákat látunk, miszerint Románia az első helyen áll a tbc-s megbetegedések terén, de például a különféle hepatítiszeket is könnyebb lenne megelőzni, ha a polgárok rendszeresen kezet mosnának, szappannal. Ehelyett az van, hogy sokan legfeljebb csak képletesen mossák kezeiket a helyzet miatt.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro