Az oltási kampány koordinátora képbe helyezte a nagyközönséget.
Miközben meglehetősen lassan, de halad a felnőtt lakosság koronavírus elleni oltása, lassan napirendre kerül a 18 év alatti korosztályok immunizálása is.
Főleg azt követően, hogy a héten kiderült: a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai vállalkozás közös fejlesztésű vakcinája a szérum klinikai vizsgálatának befejező szakaszában rögzített adatok alapján a 12-15 éves korosztályban százszázalékos hatékonysággal véd az új típusú koronavírus okozta betegségtől.
Ennek nyomán a romániai egészségügyi hatóságok is arra készülnek, hogy a gyerekek is megkaphatják majd a vakcinát.
Valeriu Gheorghiţă, az oltási kampány koordinátora csütörtökön este elmondta, arra számítanak, hogy két hónapon belül az amerikai és az európai gyógyszerügynökség is megadja a szükséges jóváhagyásokat, így a harmadik negyedévtől, vagyis kevésbé hivatali bikkfanyelven júliustól elkezdhetik beoltani azokat a 12 és 15 év közötti fiatalokat, akik – vagy akiknek a szülei – ezt igénylik.
A koordinátor szerint az adatok azt mutatják, hogy az oltások segítségével szabadulhatunk meg a járványtól, ezért mindenki oltassa be magát.
Amíg pedig sikerül elérni a nyájimmunitást, addig tartsa be az egészségügyi korlátozásokat.
Amúgy az oltások előnye egyelőre „csak” annyi, hogy őszre várhatóan megszabadulunk a ragálytól: Vlad Voiculescu egészségügy-miniszter szerint a kormány egyelőre nem fontolgatja, hogy könnyítésekkel jutalmazza azokat, akik már beoltatták magukat.
Bár nem kizárt, hogy előbb-utóbb ez is napirendre kerül.
Igény minden esetre lenne rá.
Bár korábban Valeriu Gheorghiţă arról beszélt, hogy azok, akik megkapták a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyártó vakcinájából az első dózist, de a szer körül kialakult kételyek miatt nem szeretnék a másodikat is megkapni, azok elméletileg kaphatnak egy másik oltásból is még egy dózist, most visszakozott, és határozottan kijelentette, hogy ez nem lehetséges. Sőt az sem lehetséges egyelőre, hogy az ilyen helyzetben lévők teljesen újrakezdjék az oltási folyamatot, és két dózist kapjanak egy másik oltástípusból. Egyelőre semmi egyéb változás sem történik az AstraZeneca oltásával kapcsolatban Romániában, a hazai adatok ugyanis nem támasztják alá, hogy ez a szer trombózishoz vezetne vagy egyéb súlyos mellékhatása lenne. Gheorghiţă szeriont az oltás biztonságos, pozitív hatásai pedig messze túlmutatnak a vélt negatív hatásokon.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.