// 2026. május 16., szombat // Mózes, Botond

Ejtené a MOGYE-t a magyar kormány?

// HIRDETÉS

Radikálisan más utat kezdene az erdélyi magyar orvosképzésben.

Nem szabad a fejünket a homokba dugnunk, gondolkodni kell azon, hogy radikálisan más utat kezdjünk az erdélyi magyar orvosképzést illetően – jelentette ki pénteken Marosvásárhelyen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki az Erdélyi Múzeum Egyesület orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztálya tudományos ülésszakának díszvacsoráján vett részt.

Ezt megelőzően újságíróknak elmondta: a magyar kormány mindenképpen megoldást fog találni a kialakult új helyzetre, nem fogja magára hagyni a magyar orvosképzést Erdélyben, és mindent megtesz az erdélyi nemzettársakkal, hogy új struktúrát alakítsanak ki, amelyben folytatódhat a magyar nyelvű orvosképzés.

Az államtitkár arra utalt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) a magyar tagozat akarata ellenére összeolvadt egy helyi román műszaki egyetemmel, s ezzel a magyar oktatók befolyása 20 százalék alá csökkent.

Az államtitkár szerint meg kell fontolni, hogy más intézetben hogyan lehet megvalósítani a képzést, ehhez azonban minden feltételt meg kell teremteni, és ez nem valósulhat meg egyik napról a másikra.

Az MTI  kérdésére, hogy nem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem keretében kellene-e elindítani a magyar nyelvű orvosképzést, elmondta: a konkrét megoldást az erdélyi magyar pártokkal és az érintett oktatókkal és szakemberekkel együtt kell meghozni, de leszögezte: nem hagyhatják, hogy a másfél milliós erdélyi magyarság magyar orvosok nélkül maradjon.

Az államtitkár elmondta: évtizedek óta a magyar orvosképzés ellehetetlenítése folyik Marosvásárhelyen, aminek sajnos már látszik a vége, ha folytatják a jelenlegi küzdelmet a MOGYE jelenlegi keretei között.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Premontrei botrány: tovább küzd igazáért a nagyváradi apát
Krónika

Premontrei botrány: tovább küzd igazáért a nagyváradi apát

Az április 14-én megszabott 30 napos határidő lejártával újra számítani lehet a végrehajtó megérkezésére Nagyváradon a premontrei rendházban, hogy kilakoltassa az önkormányzat által sajátjának tekintett ingatlanból Fejes Rudolf Anzelm apátot.

Diana Șoșoacă, az európai parlamenti képviselő eltépte az európai zászlót
Főtér

Diana Șoșoacă, az európai parlamenti képviselő eltépte az európai zászlót

Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

14 és 16 éves kamaszok erőszakoltak meg egy 13 éves lányt
Székelyhon

14 és 16 éves kamaszok erőszakoltak meg egy 13 éves lányt

Egy 13 éves lány megerőszakolásával gyanúsítanak két küküllővári kamaszt.

// még több főtér.ro