// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

Egyházi javaslatra indul Gergely Balázs az RMDSZ kolozsvári tanácsoslistáján

// HIRDETÉS

A Kolozsvári Magyar Napok főszervezője elfogadta a jelölést, de határozottan állítja: nem lesz pártkatona.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozsvári Szervezetének decemberi felkérésére válaszolva Gergely Balázst, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjét jelölik a történelmi magyar egyházak a kolozsvári tanácsosi lista második helyére – tájékoztat az RMDSZ kolozsvári szervezetének közleménye.

Mint ismeretes, az RMDSZ még decemberben kérte fel az erdélyi magyar egyházfőket, hogy tegyenek javaslatot a kolozsvári tanácsoslista egyik helyére. Az eredeti megfogalmazás szerint ez a listavezető személye lett volna, később ezt Csoma Botond, a szövetség Kolozs megyei elnöke cáfolta, mondván, hogy kommunikációs hibáról volt szó csupán. Az RMDSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint

az egyházak által kijelölt személy – ez esetben Gergely Balázs – a tanácsoslista második helyét foglalná el.

Az egyházfők hangsúlyozták, hogy javaslatukkal, a kolozsvári magyar összefogás szükségességéből kiindulva, olyan érdekképviseleti csapat kialakításához kívánnak hozzájárulni, amely képes a bizalom megerősítését, a magyar önkormányzati képviselet megszilárdítását szolgálni.

Horváth Anna alpolgármester, a szövetség kolozsvári szervezetének elnöke és polgármesterjelöltje pozitívan fogadta az egyházak javaslatát. „Örömmel és bizakodással fogadjuk történelmi egyházaink Gergely Balázsra vonatkozó jelölését, hiszen olyan emberről van szó, akinek elkötelezettsége, hitelessége, közösségi szolgálatra való elhivatottsága Kolozsváron közismert. Az önkormányzati munkában minél több olyan jelöltre van szükség, aki képes tisztességgel és felelősségteljesen képviselni a magyar emberek, intézmények, szervezetek problémáit, aki eddigi, a közösség érdekében kifejtett munkája által már elnyerte annak bizalmát és támogatását” – nyilatkozta.

A tanácsosi lista további összeállításának eljárásáról, a jelölések és a rangsorolás módozatairól, a Városi Választmány március 3-i ülésén döntenek.

Gergely Balázs: „Belementem a táncba, de nem leszek pártkatona”

Gergely Balázs a Főtérnek elmondta: a katolikus és protestáns egyházfők vele egyeztetve hozták meg döntésüket. Őt januárban keresték meg a püspökök a javaslatukkal, felkérésüket azzal indokolták, hogy nagyon fontos számukra az erős magyar érdekképviselet, az ő személye pedig erős mozgósítási potenciállal bír.

Túl azon, hogy rendkívül megtisztelőnek érzi az egyházfők bizalmát, Gergely Balázs nem tud elvonatkoztatni attól, hogy – bár három éve visszavonult az aktív politizálástól – az RMDSZ riválisának, az Erdélyi Magyar Néppártnak a tagja. Ezért úgy tartotta korrektnek, ha konzultál a párt vezetőivel, akik elfogadták és támogatták a döntését.

A Kolozsvári Magyar Napok főszervezője reméli azt is, hogy ez a fejlemény hozzájárul a két magyar szervezet közti szálak szorosabbra fűzéséhez, hiszen a kolozsvári Néppárt és RMDSZ közti tárgyalások a választások kapcsán még nem zárultak le.

„Az együttműködésre komoly közösségi igény mutatkozik, még akkor is, ha ez az együttműködés olyan, mint a magyar narancs: kicsit sárga, kicsit savanyú” – fogalmazott Gergely.

Arra a kérdésre, hogy belép-e az RMDSZ-be, elmondta: a törvény homályosan fogalmaz a jelöltek párttagságát illetően, de „ha már belement a táncba”, eleget tesz a jogi feltételeknek. „Ez egy pozitív dolog, de ára van, és ezt az árat nekem kell megfizetnem” – mondja.

Azt viszont határozottan leszögezi: bármilyen formális feltételeknek is kell eleget tennie, nem lesz pártkatona, független civilként ragaszkodik az autonómiájához, és ezt az RMDSZ vezetőivel is közölte.

Soós Sándor: várjuk az RMDSZ válaszát, ettől függ, hogy lesz-e vagy sem önálló listánk

Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei szervezetének elnöke megkeresésünkre azt mondta: a megyei és az országos pártvezetés is tudott erről a felkérésről, és tudomásul vették, beleegyeztek, hogy Gergely Balázs befutó helyre kerüljön az RMDSZ kolozsvári tanácsosjelölt-listáján.

„Küldtünk egy levelet az RMDSZ kolozsvári választmányának, amelynek március 3-án lesz gyűlése, ott dönthetnek, hogy kívánnak-e valamilyen együttműködést, vagy nem. Ezt a választ mindenképpen megvárjuk” – válaszolta Soós arra a kérdésünkre, hogy Gergely Balázs RMDSZ-listán indulása hogyan befolyásolja az önálló EMNP-lista állítását.

Az önálló kolozsvári lista állítását a megyei választmány jóváhagyta, de erről a kolozsvári városi választmánynak és az EMNP országos elnökségének is véleményt kell még mondania és az RMDSZ-szel folyó tárgyalások eredménye is befolyásolhatja – mondta Soós Sándor. Hangsúlyozta: az egyházak beavatkozásával a kolozsvári jelöltlista státusza partikuláris helyzetet teremt.

„Mindenesetre megvárjuk az RMDSZ válaszát és reméljük, hogy ebben az új helyzetben érezni fogják az összefogás fontosságának a súlyát és ennek megfelelő döntést hoznak. Ha elutasítják az együttműködést, akkor a Néppárt feladata az, hogy részt vegyen a választásokon, tehát valószínű az önálló listás indulás” – fogalmazott a Kolozs megyei EMNP elnöke.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.