// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Egyetlen EU-s tagállamban sem volt akkora szigor a járvány kezdetekor, mint Romániában

// HIRDETÉS

Románia több szempontból is túltolta a korlátozásokat a szükségállapot idején – áll a nép ügyvédjének féléves jelentésében.

Szinte napra pontosan hat hónappal ezelőtt, március 16-án lépett érvénybe a készenléti állapot legmagasabb fokozata, a szükségállapot Romániában, mely május 14-én járt le, azóta veszélyhelyzetben telnek a napok, hetek, hónapok. Talán nem szükséges részletesen feleleveníteni, hogy milyen korlátozó intézkedésekhez kellett igazítanunk a mindennapjainkat, jól emlékszünk a saját felelősségre kitöltött nyilatkozatokra, az utólag alkotmányellenesnek kikiáltott, drasztikus büntetésekre és az akaratuk ellenére intézményes karanténba zárt tömegekre.

A járvány kezdete óta némileg tisztult a kép, most már könnyű túlzónak nevezni ezeket, főleg annak tükrében, hogy tavasszal pár száz fertőzött miatt leállt az ország, most meg ennek a többszöröse mellett is szabadon jöhetünk-mehetünk, még nyilatkozat sem kell hozzá. Az állampolgári jogok biztosa, Renate Weber (aki mellesleg az ALDE volt EP-képviselője) egy jelentést készített erről az időszakról, melyben több fontos megállapítást tesz.

Az EU tagállamai közül Romániában húzódott el a leginkább a drasztikus korlátozások időszaka, ugyanakkor itt állították ki a legtöbb büntetést szabályszegés miatt (310 ezer büntetés 120 millió euró értékben, melyeket utólag alkotmányellenesnek nyilvánítottak). Románia volt az egyetlen ország Európában, ahol a tünetmentes fertőzötteket is kötelező módon kórházba utaltak. Az Egészségügyi Világszervezet és az európai járványtani központ is azt javasolta az országoknak, hogy a tünetmenteseket otthoni karanténba helyezzék.

Bár a nép ügyvédje elismeri, hogy a korlátozó intézkedések némelyike hasznos volt a járvány terjedésének megállításában, azt is megállapítja, hogy Románia túlzottan drasztikus eszközökkel korlátozta az állampolgárok szabadságjogait, holott nem volt olyan súlyos a helyzet, mint például Nagy-Britanniában, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban vagy Franciaországban.

A dokumentum felsorolja, melyek voltak azok a jogok, melyek sérültek a szükségállapot idején: a szabad mozgáshoz való jog, a magánélet és a családi élet tiszteletben tartásának joga, az otthon sérthetetlensége, az oktatáshoz való jog, a gyülekezési jog, a magántulajdon védelméhez való jog, a sztrájkhoz való jog, valamint a gazdaság szabadsága.

A teljes jelentés itt olvasható el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro