// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Egyetemisták, szevasztok! A tanévkezdés napján végre véglegesültek a rátok vonatkozó járványszabályok is

// HIRDETÉS

Az előző rendelkezéseket felülvizsgálták, már az sem befolyásolja az egyetemi oktatást, hogy egy adott egyetemi városban miként alakul a napi fertőzésszám.

Szabad kezet kaptak a romániai egyetemek annak eldöntésére, hogy milyen feltételekkel kezdik meg az oktatást: a ma (október elsején) életbe lépett rendelet az egyetemi autonómia tiszteletben tartására hivatkozva szinte csak a magától értetődő járványintézkedésekre tér ki. Az egészségügyi minisztérium és az oktatási tárca közös rendelete a korábban már belengetett forgatókönyveket és a lakosságarányos fertőzési rátát is kivette. Tehát nem számít, ha egy adott egyetemi városban nő a napi fertőzésszám, ez

nem vonja maga után a hagyományos egyetemi oktatás felfüggesztését.

Törölték az oktatók fertőzésgyanúja vagy megbetegedése esetére előzőleg kidolgozott forgatókönyveket is, csak a hallgatóknak, illetve a bentlakóknak írják elő, mit kell tenniük a betegség gyanújának felmerülésekor.

Ha egy egyetemi bentlakó megfertőződik, akár haza is utazhat, hogy otthoni karanténban vészelje túl a betegséget, de csak akkor, ha saját gépjárművel utazik, és nem vesz igénybe tömegközlekedési eszközt. Aki nem akar hazautazni, kórházi karanténba kerülhet. Egy igazoltan koronavírusos bentlakó szobatársainak két hetet kell kibírniuk teljes elszigeteltségben, de csak akkor, ha a szóban forgó bentlakási szoba rendelkezik saját fürdőszobával. Ha ez nem teljesül, átköltöztetik őket a bentlakás más szobáiba. Mindkét esetben

gondoskodni fognak a hallgatók élelemellátásáról.

Az egyetem bejáratainál egyébként mérni fogják a hallgatók testhőmérsékletét, és ha a lázmérő 37,3 Celsius foknál magasabb értéket mutat, akkor nem vehetnek részt az órákon. A vizsgák lebonyolítását szintén az egyetemek határozhatják meg, a rendelet csak azt írja elő, hogy biztosítani kell a szűrést, a közlekedési útvonalak betartását és a fizikai távolságtartást. A lázas hallgatók számára külön vizsgatermet kell biztosítani. A maszkviselés természetesen mindenkinek kötelező, kivételt képeznek a színművészeti egyetemek és a zenekonzervatóriumok hallgatói, akik

a gyakorlás során levehetik a maszkot, amennyiben betartják a 3 méteres távolságot egymástól.

A rendőrakadémiák és a katonai, illetve nemzetbiztonsági felsőoktatási intézményekre nem vonatkozik az oktatási és az egészségügyi minisztériumok szabályai, ezek működéséről a belügyminisztérium dönt.

A kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetemen vegyes oktatási renddel kezdődik a tanév, karonként, illetve szakonként változik, hogy hol tartják meg fizikailag is az órákat, hol vezetnek be hibrid vagy kizárólag online oktatást. A lista az egyetem honlapján érhető el, ahol arról is lehet tájékozódni, hogy milyen intézkedések várhatóak, ha koronavírusos esetek jelennek meg. A rektor arra biztatja a hallgatókat, hogy akkor is legyenek egyetemközelben, ha online zajlik az oktatás. A bentlakásokban egyébként is bőven maradt még szabad hely.

A Sapientián és a Partiumi Keresztény Egyetemen az oktatási tevékenység hibrid rendszerben zajlik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro