Míg Nyugat-Európában egyre szigorúbb korlátozásokat vezetnek be, Románia december elseje apropóján lazításra készül.
A napi járványjelentés alapján úgy tűnik, a negyedik járványhullám nehezén már túl van Románia, a járványgörbe ugyanis az október 19-i csúcs óta lefelé ível. A szakértők nemrég még attól tartottak, hogy az iskolakezdés miatt újra emelkedni fognak a napi esetszámok, ennek azonban egyelőre nincs jele, bár ez még változhat. Tény viszont, hogy legutóbb szeptember elején tartottunk ott, ahol most, átlagosan napi 4-5 ezer új esetnél.
Míg Európa nyugati, az átoltottságban jóval előrébb tartó államaiban egyre meredekebben nőnek az esetszámok, emiatt pedig egyre drasztikusabb korlátozásokat vezetnek be, Románia kisebb lazításra készül. Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) pénteki határozattervezete szerint a román nemzeti ünnep alkalmából Bukarestben maximum 400, a megyeszékhelyeken 200 fős rendezvényeket engedélyeznének, de csak védettségi igazolásokkal lehetne részt venni ezeken. Ennél talán fontosabb, hogy a 3 ezreléknél alacsonyabb fertőzöttségű településeken kinyithatnak az iskolák, a személyzet beoltási arányától függetlenül.
A sporteseményeken ismét részt vehetnek a zöldigazolvánnyal rendelkező szurkolók, igaz, az ülőhelyeknek csupán a 30 százalékát foglalhatják el. Zöld utat kapnak a szabadtéri események (koncertek, fesztiválok, stb.) is, a 30 százalékos küszöb azonban ezek esetében is érvényes. Szabadtéren vagy zárt téren szervezett képzések, konferenciák, üzleti találkozók maximum 150 résztvevővel tarthatók, a maszkviselési kötelezettség betartásával. Mindez jól hangzik, de a tervezetet még a kormánynak is jóvá kell hagynia.
A járványszámok csökkenésével elégedett Raed Arafat belügyi államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a hatóságok egyelőre nem is tárgyalnak az oltás kötelezővé tételéről vagy az oltatlanok karanténba helyezéséről, mivel az eddigi korlátozások meghozták a várt eredményt, az esetszámok csökkenni kezdtek.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.