// 2025. április 17., csütörtök // Rudolf

Egy Svédországban élő román egy rekesz sör segítségével akarta kiinni magából az oltást

// HIRDETÉS

Aztán persze a vakcinára fogta, hogy szédeleg.

Bár a hírek szerint a külföldön élő románok jóval nagyobb arányban oltatták be magukat a koronavírus elleni vakcinával, mint az országban maradt polgártársaik, azért közöttük is akad olyan, aki megveszekedett járványtagadó és oltásellenes.

Egy ilyen román állampolgárhoz kapcsolódó bizarr esetről számolt be Laura Ghibu Svédországban élő román orvos, aki a romániai oltási kampányt koordináló testület tiszteletbeli tanácsadójaként is tevékenykedik.

Mint elmondta, a napokban egy olyan, Svédországban élő román pácienssel beszélgetett, aki határozottan oltásellenes, és izomból tolta a járvánnyal kapcsolatos összeesküvés-elméleteket, miszerint az oltásokkal az emberek irányításához szükséges chipeket juttatnak a szervezetbe, a vakcina öl, mert még csak kísérleti stádiumban van, ja, és a vírus valójában nem is létezik.

Igen ám, de egyszer csak szembesült a rideg valósággal: munkahelyéről külföldi kiküldetésbe kellett mennie, ehhez pedig oltás kellett.

Nem volt választása,

inkább beadatta a vakcinát, hogy ne kelljen végigszenvednie, ahogy a tesztelés során pálcikát dugnak az orrába,

hogy tönkretegyék az agyát.

De persze kitalálta az ellenszert: elmondása szerint hazament, és egy egész rekesz sört megivott, hogy kiigya magából az oltás hatásait.

Azonban – mint mondja – nem járt sikerrel: a terápia után rosszul volt és szédelgett „amiatt az ördögi dolog” miatt – ami alatt természetesen az oltást értette.

A doktornő természetesen megpróbálta elmagyarázni neki, hogy valószínűleg inkább

az elfogyasztott tetemes mennyiségű alkohol miatt lett rosszul, de a páciens természetesen nem hitt neki.

Bár a bejegyzésben nem említette konkrétan, egy kommentelő kérdésére megerősítette, hogy páciense román.

A bejegyzés alatti kommentekben valaki azt is megjegyezte, hogy öt olyan ismerőse is van, aki oltásellenes, ám mégis beoltatta magát, hogy külföldre utazhasson.

Végül is az eredmény számít.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A bátorságnak természetesnek kellene maradnia – a kolozsvári magyarverés margójára

Sánta Miriám

„A kisebbségre irányuló támadások mindig is jelen voltak, hol takaréklángon, hol nyílt tűzzel.”

Demokráciavédelem mindörökké

Sólyom István

Meglepő, sokkoló volt az elnökválasztás érvénytelenítése? A román politikai mintázatok alapján nincs új látnivaló.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mit együnk-igyunk az erdőből? – fogyasztható vadnövények hasznosítása a mindennapokban

Sánta Miriám

Jó a bolti avokádó, rukkola, kaktuszgyömölcs és pomelo pénzért, de a természetben ingyen van a csalán, kövér porcsin, vadcseresznye, medvehagyma, tyúkhúr és szamóca. Tessék bátran szedegetni!

A magyarok Hitler oldalán – kényszer vagy önkéntesség?

Varga László Edgár

Magyarország (a szomszédos országokkal ellentétben) egészen 1941. június 27-ikéig kimaradt lényegében a második világháborúból. Aztán történt valami, ami mindent megváltoztatott. De mi volt a valós oka a hadba szállásnak?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Erdély, a gyűlölet kertje
Főtér

Erdély, a gyűlölet kertje

„De gyűlölni kell a népnek tetsző táposokat is. A pszichológust, a konteóterjesztőt, a szavalót. Az ő előadásaikat meg kell akadályozni, ez indokolt és jogos. A nekünk tetszőkét nem, a nekik tetszőkét igen.”

Restaurálás a „várak királyában”, előbukkannak a vakolat alól a 17. századi freskók
Krónika

Restaurálás a „várak királyában”, előbukkannak a vakolat alól a 17. századi freskók

Elkezdődött a vajdahunyadi vár freskóinak restaurálása. A 17. századból származó freskók felújítása az Erdély egyik jelképének számító műemlék vár felújítási, konzerválási és hasznosítási projektjének második szakasza keretében zajlik.

Az USR beállt Nicușor Dan mögé, aztán a BEC kirúgta onnan…
Főtér

Az USR beállt Nicușor Dan mögé, aztán a BEC kirúgta onnan…

… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.

Két fiatal rezidens orvos halt meg két hét alatt
Székelyhon

Két fiatal rezidens orvos halt meg két hét alatt

Két hét leforgása alatt két fiatal rezidens orvos halt meg Moldvában; mindketten a gasztroenterológiai osztályon teljesítettek ügyeletet, egyikük a iași -i Sf. Spiridon kórházban, a másik Bârladon.

A Dunába zuhant egy balesetet szenvedő kisbusz
Krónika

A Dunába zuhant egy balesetet szenvedő kisbusz

A Dunába zuhant egy kisbusz Mehedinți megyében, a Bahna viadukton. Eleinte nem voltak információk arról, hogy voltak-e utasok a járművön. A hírek szerint a kisbusz megpróbált elkerülni egy ütközést, mielőtt a folyóba zuhant.

Eltűnt egy csíkcsicsói fiatalember, megtalálásában segítséget kérnek
Székelyhon

Eltűnt egy csíkcsicsói fiatalember, megtalálásában segítséget kérnek

Önként hagyta el otthonát egy csíkcsiói fiatalember, péntek óta nem találják, keresésében segítséget kér a Hargita megyei rendőrség.

// még több főtér.ro