Most az illetékesek vakarják a fejüket, mihez kezdjenek a járművekkel.
Egészen valószínűtlen helyzettel kell megbirkózniuk a moldvai megyeszékhely, Botoşani elöljáróinak: valamit kezdeniük kell kilenc szép, új villamossal, amelyet a város kap, mivel már nincs ahol közlekedniük. Az ügy kezdetei 2019-re nyúlnak vissza, amikor is az önkormányzat megnyert egy 30 millió euró értékű európai uniós pályázatot, amely arról szólt, hogy teljesen felújítják a város villamosvonalait, és kilenc vadonat új villamost is beszereznek. Ezt követen az önkormányzat feladata az volt, hogy kiírja a közbeszerzési eljárást a villamospályák felújítására. A villamosok beszerzése a közlekedési minisztérium feladta volt – ez el is indította az eljárást, amely keretében összesen 49 járművet szereztek be az ország több városa számára. Ebből jár kilenc szerelvény Botoşani-nak. Csakhogy
A költségeket ugyanis alábecsülték, és a valósnál alacsonyabb valutaárfolyammal számoltak, így az építő cégeket nem érdekelte a pályázat. Ennek nyomán a város új önkormányzata 2022-ben arra a következtetésre jutott, hogy a projekt nem éri meg, túl sokba kerülne a társfinanszírozáshoz szükséges önrész, és a projektet már nem lehet befejezni a kitűzött határidőig, ezért radikális döntést hoztak: úgy határoztak, hogy teljes egészében felszámolják a villamosközlekedést, és elektromos buszokra váltanak. Ennek nyomán hozzáfogtak egy új közbeszerzési eljárás kidolgozásához az elektromos buszokra, és a városi közgyűlés áprilisi ülésén arról is döntöttek, hogy felszedik a vágányokat, amelyek annyira elöregedtek, hogy veszélyeztetik a közlekedés biztonságát.
A beszerzésükre kiírt pályázat viszont időközben lezárult, győztest is hirdettek, és bár jelenleg a folyamat szünetel az óvások miatt, a kilenc villamos előbb-utóbb Botoşani-ba érkezik. Csakhogy már nem lesz hol közlekedniük. A polgármester szerint megvizsgálják a lehetőségeket. Az egyik ezek közül az, hogy megkeresnek egy másik moldvai önkormányzatot, ahol működő villamosközlekedés van, és elektromos buszokért cserében felajánlják a villamosokat.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.