// 2025. augusztus 1., péntek // Boglárka

Egy gonosz vicc miatt pánikolt be két Bihar megyei település lakossága

// HIRDETÉS

Valaki „COVID-19 karantén” feliratú matricákat ragasztott a házak kapuira.

Az eddigiek közül ez az egyik legdurvább, leggonoszabb vicc, amit valaki a koronavírus-járvány miatt képes volt kitalálni: miközben egyre nagyobb a pánik a lakosság körében, valaki úgy gondolta az egyik Bihar megyei községben, hogy fokozza a hangulatot. Pusztahollód (Holod) és Farkaspatak (Lupoaia) egyes házainak kapuira egyik napról a másikra „COVID-19 karantén” matricákat ragasztott egy ismeretlen személy (vagy személyek), azt a benyomást keltve, mintha a hatóságok rendeltek volna el karantént a ház lakói számára. Pusztahollódon összesen húsz, Farkaspatakon négy házon jelent meg vasárnapra virradóan a felirat.

Az emberek kétségbeesetten hívták a polgármestert, hogy miért zárta őket karanténba. Az elöljáró értesítette a rendőrséget, akik fotókat készítettek a feliratokról, illetve nyomokat gyűjtöttek, hogy mihamarabb kézre kerítsék az elkövetőt/elkövetőket.

A polgármester szerint a tettes a környéken lakhat, mert elkerülte azokat a helyeket, ahol térfigyelő kamerák vannak a községben. Erre utal az is, hogy tudta, melyik ház lakott, és kihagyta azokat, amelyekben nem lakik senki.

A községben egyedül Tenkemocsáron (Dumbrava) tartózkodik öt személy – Olaszországból hazatért vendégmunkások és családtagjaik – házi karanténban. A hatóságok betartják a protokollt, a családorvos rendszeresen megvizsgálja őket, míg az önkormányzat gondoskodik arról, hogy ne szenvedjenek hiányt élelemben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ceaușescu, az influenszerek és a párhuzamos hatalom kiépülése

Sánta Miriám

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Varga László Edgár

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

Sólyom István

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is
Krónika

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is

A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Csak a szokásos: viharok, bozóttűz, medvetámadás – hírek vasárnap
Főtér

Csak a szokásos: viharok, bozóttűz, medvetámadás – hírek vasárnap

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben
Székelyhon

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben

Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban
Krónika

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban

A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál
Székelyhon

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál

Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.

// még több főtér.ro