// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

Egészségügyi szakember: a kevés beoltott miatt ősszel jöhet a járvány negyedik hulláma

// HIRDETÉS

Alexandru Rafila az oltási kampány befulladásának veszélyeire figyelmeztet.

Nem igazán kedvezőek a kilátások arra az esetre, ha nem sikerül legalább az eddigi ritmusban folytatni a koronavírus elleni oltási kampányt: ősszel ránk rúghatja az ajtót a pandémia negyedik hulláma.

Erre Alexandru Rafila orvos, Románia Egészségügyi Világszervezethez (WHO) delegált képviselője (egyben szociáldemokrata képviselő) figyelmeztetett mindenkit hétfőn este.

Mint elmondta, ha őszig sikerülnek akár 40 százalékra feltolni a beoltottak arányát, még mindig jöhet a negyedik hullám, hiszen

akik nem lesznek beoltva, azok elkapják majd a vírust, megbetegszenek, illetve tovább is terjesztik a kórt.

Persze lehet, hogy éppen azért, mert a lakosság egy részét már beoltották, ez a hullám kisebb intenzitású lesz, de az agresszívabb járványt sem lehet kizárni, hiszen jöhet egy durvább mutáció.

Az, hogy őszig csak a lakosság 40 százaléka legyen beoltva, szomorú, de reális forgatókönyv: miközben a kormány azt tervezte, hogy június elsejéig meglegyen a 30 százalék, ami ötmillió beoltottat, jelent, még mindig csak 4,16 millió legalább egyszer beoltott személyt tartanak nyilván.

És az oltási kampány ritmusa folyamatosan csökken.

Rafila szerint egyébként ebbe az is belejátszott, hogy a kormány hurráoptimista kommunikációt alkalmaz, így aztán

a beoltatlanok közül sokan azt hiszik, hogy már visszatért a normalitás, és nem is oltatják be magukat.

A szakember szerint nem számokat kell célul kitűzni, hanem egyszerűen mindent meg kell tenni az oltási kampány ritmusának megfelelő szinten tartása érdekében, amihez be kell vonni a vidéki települések helyi hatóságait is.

Amúgy más szakértők is hasonló véleményen vannak. Jelenleg azért szorult vissza a járvány, mert egyrészt azért a több mint négymillió beoltott is érezteti a hatását, másrészt nagyjából fél évig azok is immunisak a kórra, akik átestek rajta.

Ez azonban őszre sokaknál elmúlik.

Így aztán Răzvan Cherecheş kolozsvári közegészségügyi szakértő szerint bizonytalan, mi vár ránk ősszel.

Már csak azért is, mert a brazíliai helyzet is azt jelzi: aki átesett a betegségen, az az újabb mutációkat azért elkaphatja, ellentétben a beoltottakkal, mivel a jelenleg használt vakcinák a mutációkkal szemben is védenek.

Ezért ő is azt mondja, hogy minden eszközzel föl kell pörgetni az oltási kampányt. Ha ez sikerülne, akkor télre,

legkésőbb jövő tavaszra túl lehetnénk a lakosság 60 százalékának beoltásán, ami már közel vinne a közösségi immunitáshoz.

Ez az optimista változat.

A pesszimista változat szerint az oltási kampány leáll 40 százaléknál, vagy még alacsonyabb szinten.

Ez esetben aki be akarja oltatni magát, az beoltatja, de előfordulhat, hogy a hatóságok már nem jelentenék az új eseteket.

Ebben a helyzetben

a beoltatlanok körében szabadon tombolhatnak majd a mutációk, így még tovább kitolódik a normalitás visszatérése.

Úgyhogy aki ezt nem szeretné, s még nem oltatta be magát, az a lehető leghamarabb keressen fel egy oltópontot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro