// 2025. október 24., péntek // Salamon

EB: szabotálhatta a Magyarország felé irányuló földgázexportot a Transgaz

// HIRDETÉS

A gyanú szerint a román földgázszállító szándékosan akadályozza, hogy nyugati irányba exportálható legyen a román kitermelésű energiahordozó.

Hivatalos vizsgálatot indított az Európai Bizottság (EB) a Transgaz román földgázszállító társaság ellen, mivel a gyanú szerint a gázszállítás terén monopóliummal rendelkező cég szándékosan akadályozza a Magyarország, illetve Magyarországon keresztül más uniós tagállamok irányába történő gázexportot.

Az EB pénteken jelentette be, hogy csütörtökön elindította a vizsgálatot, amelynek célja annak kiderítése, megsértette-e a cég az uniós normákat.

A bejelentést egy évvel azt követően tették meg, hogy az EB által küldött versenyjogi ellenőrök kiszálltak a Transgazhoz, a Romgazhoz és az OMV Petromhoz.

Románia a harmadik legnagyobb földgázkitermelő az EU-ban Hollandia és Nagy-Britannia után, és jelentős tartalékokkal rendelkezik, többek között a Fekete-tenger kontinentális talapzata alatt.

A Transgaz monopóliumot élvezve bonyolítja a romániai földgázszállítást, és 58,5 százalékos arányban állami irányítás alatt áll.

A vizsgálat során az EB azt firtatja, megalapozott-e az a gyanú, hogy a Transgaz szándékosan szabotálja a román gázexportot, például azáltal, hogy késlelteti a nemzetközi földgázszállításhoz szükséges infrastruktúra megépítését.

A Transgaz, amely már tavaly ügyvédet fogadott a várható vizsgálat miatt, közölte, minden szükséges információt megad a vizsgálat során.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix
Főtér

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap