// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
autonómia

Dragnea kirúgja a kormányból azt, aki nem fogadja el a decentralizációt

Uszodaavatóba foglalta bele a fenyegetést a PSD elnöke. A miniszterek többsége állítólag ellenzi a decentralizációt.

Azok a miniszterek, akik nem fogadják el a decentralizációt, nem fogadják el a kormányprogramot sem, tehát nincs miért bennemaradjanak a kormányban – jelentette ki Liviu Dragnea ma Foksányban, ahol olimpiai uszodát avatott a Vrancea megyei tanácselnökkel együtt.

„Nem tudok két év múlva az önök szemébe nézni, ha idejövök úszni kicsit, és azt hányják a szememre, hogy ember, ígértél valamit 2016-ban, ezért szavaztunk rád, többek között decentralizációt. Nem fogom azt válaszolni, hogy nem tudtam végrehajtani, mert a miniszterek nem akarták. Ezek az emberek, amikor elfogadták a miniszteri kinevezésüket, felvállalták a teljes kormányprogramot, ahol a decentralizáció kitüntetett helyen szerepel” – jelentette ki a kormányzó Szociáldemokrata Párt elnöke az uszodaavatón.

A pártelnök elmondta, csütörtök délután ül le beszélgetni a miniszterekkel, egyszerű és világos beszélgetésre számít: vagy támogatják a kormányprogramot, és végrehajtják az ágazati decentralizációt, vagy távoznak a kormányból. A kormányban nem maradhatnak olyanok, „akik másfele húznak” – szögezte le Dragnea, aki most úgy véli, mindegyik miniszter el fogja fogadni a decentralizációt.

Hétfőn még azt nyilatkozta, úgy tudja, majdnem az összes miniszter ellenzi a decentralizációt, ezért csütörtök délután az ALDE elnökével, Călin Popescu Tăriceanuval együtt találkozik a kormánytagokkal, hogy tisztázzák a kérdést.

Uszodaavató beszédében egyébként Dragnea azt is említette, minden megyeszékhelynek rendelkeznie kellene legalább egy ilyen, olimpiai szabványú uszodával és stadionnal. A foksányi az országban a harmadik uszoda a Steaua komplexuma és a csíkszeredai uszoda mellett, jegyzi meg a vrancea24.ro hírportál, hozzátéve, hogy a nagyközönség viszont csak az avató után 2-3 héttel veheti birtokba a sportlétesítményt. Ha kinyitják, a gyerekek és a diákok ingyen pancsolhatnak majd.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro