// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Dan Tanasă ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta: ismét odaszúrt a magyar közösségnek

// HIRDETÉS

Természetesen egy újabb zászlóperrel.

Indul az év: Dan Tanasă szervezete, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) beperelte Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, aki a fáradhatatlan perember szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy a román zászló ne kerülhessen vissza a városháza tornyára – írja honlapján a helyi Sláger Rádió.

A magyarellenes akcióiról ismert Tanasă azt szeretné elérni, hogy a bíróság arra kötelezze az elöljárót hogy „tartsa tiszteletben a román nemzeti szimbólumokat és a magyar megszállás alól a várost felszabadító román hősök emlékét”. Tanasă annak is örülne, ha a védelmi minisztérium, a Kovászna megyei prefektúra, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma és a veteránszervezet is támogatná az ADEC kezdeményezte pert.

Sepsiszentgyörgyön egyébként évek óta feszültség forrása a polgármesteri hivatal tornyára kitűzött román zászló. A dolog azért olyan nagyon fontos a sepsiszentgyörgyi románok számára, mert a trikolórt először 1944. szeptember 8-án került az épület tetejére, amikor a román hadsereg bevonult a városba. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter
Krónika

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter

Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
Krónika

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro