// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

Dák ezüstkincset szerzett vissza Románia

// HIRDETÉS

Mindössze tízezer eurós jutalomért a megtalálónak. Most a nagyközönség, egy hónap múlva a nyomozók veszik szemügyre.

Tizennyolc ékszerből álló dák ezüstkincset szerzett vissza a napokban Románia; a szakemberek által a legszebb ismert dák kincsnek tartott ezüsttárgyak tavasszal bukkantak fel a németországi régiségpiacon - közölte szerdán nemzetközi kiadásában az Agerpres hírügynökség.

A kiváló állapotban megmaradt, ritka ezüsttárgyakat - nyakláncokat, gyűrűket, fibulákat, karkötőket, függőket és phaleraeket (római katonai kitüntetéseket) - a hét végéig a nagyközönség is megtekintheti Bukarestben, a Román Nemzeti Történeti Múzeumban (MNIR), azt követően pedig a nyomozó hatóságok rendelkezésére bocsátják őket.

A legszebb

Ernest Oberlander-Tarnoveanu múzeumigazgató egy sajtóértekezleten elmondta: a felbecsülhetetlen eszmei értékű ókori kincsért alig tízezer eurónyi jelképes összeget fizetett a múzeum jutalomként a „megtalálónak", ugyanakkor olyan értékes információkhoz is jutottak, amelyek segíthetnek további, külföldre csempészett dák kincsek felkutatásában.

„Olyan emberként, aki gyakorlatilag minden, közgyűjteményekben vagy magánkézben lévő dák leletet ismerek, azt mondom: ez a legszebb dák kincs. Különleges szépségű ékszerek! Van köztük néhány csomózott fibula, amely tipikus dák dísz, vagy itt vannak ezek a stilizált kígyókat ábrázoló karperecek. Emellett van jó néhány fejsze alakú függő, közülük néhány szvasztika alakú díszítést tartalmaz: mindez segít megismernünk a római hódoltság előtti dák világ vallásos életét" - lelkendezett a múzeumigazgató.

Dákológia

Ionuț Vulpescu kulturális miniszter szerint ez volt a szaktárca negyedik nagyszabású akciója, amely a külföldre csempészett dák leletek hazahozatalát célozza. Nemrég Belgiumból, illetve Lengyelországból szereztek vissza több száz arany statert: ezek az érmék Koson dák király idejéből származnak, akinek az uralkodását az i.e. 44 és 29 közötti időszakra teszik a történészek.

Hazahoztak két, Marcus Aurelius császár korából származó római bronztáblát is, amelyekre a Duna-torkolat melletti Troesmis város törvényei vannak felvésve - tette hozzá.

A dákok egy ókori népcsoport, amely a mai Erdély területén élt az időszámításunk előtti évszázadokban, önálló királyságukat, Daciát a második évszázad elején hajtotta uralma alá a Római Birodalom.

A bukaresti hivatalos eredetelmélet, az úgynevezett dák-római folytonosság elmélete szerint a román nép az őslakos dákok és a térséget 165 évig megszállás alatt tartó rómaiak összeolvadásából, a mai Románia területén jött létre. A külföldi történészek viszont többnyire azon az állásponton vannak, hogy a románság egy a Dunától délre, a Balkánon kialakult újlatin nép, amely a középkorban, a vándorló pásztorkodás révén telepedett meg a Kárpát-medence területén.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap
Főtér

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro