Megvonta féléves parlamenti munkája mérlegét a szövetség kolozsvári „újonca”.
Több témában is interpellációt nyújtott be az elmúlt félév során az első parlamenti mandátumát töltő Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei képviselője, aki a beadványok tartalmának ismertetése mellett az RMDSZ-nek a jelenlegi kormányválságban játszott esetleges szerepéről is kifejtette véleményét félévösszegző kolozsvári sajtótájékoztatóján. A beszámolóban az olyan, jobbára helyi érdekű ügyek mellett, mint a Vasutas Park önkormányzati tulajdonba vétele vagy a Kalotaszentkirály és Kiskalota községeket érintő vízgyűjtő, olyan témák is terítékre kerültek, mint a közigazgatási törvény anyanyelvhasználatot bővítő tervezett módosítása.
♦ A Vasutas Parkkal egyébként az a helyzet, hogy a város átvenné a tulajdonjogot a CFR-től, hogy felújíthassa, de ehhez egy sor engedélyre lenne szükség. A közlekedési minisztériumtól azt a választ kapta beadványára, hogy hamarosan napirendre kerül a téma, de ez egyelőre nem történt meg, az ügy jelenleg a fejlesztési minisztérium asztalán van.
♦ Az Erdély-zászlóval kapcsolatos március 15-i botrányról továbbra is az az álláspontja, hogy a csendőrség igaztalanul hárítja a felelősséget a szervezőkre, mert nem igaz, hogy az RMDSZ kifogásoléta volna a zászló használatát – bár az egyeztető gyűlésen a szervezőknek erélyesebben kellett volna fellépni a hatósági elvárásokkal szemben. Mint arról beszámoltunk, május végén el is kezdődött a zászlóper tárgyalása.
♦ Csoma a Brassai Sámuel Elméleti Líceum ügyében is interpellált: azt szerette volna elérni, hogy ne a természettudományi osztályt, hanem a turisztikait szüntessék meg. Sikertelenül: a beiskolázási tervet tekintve a tanfelügyelőségnél van a döntés joga, a minisztérium nem tehetett semmit az ügyben.
♦ A bértörvénnyel kapcsolatban úgy véli, helyesen tette az RMDSZ, hogy megszavazta, mert tarthatatlanok voltak azok a jövedelmi különbségek, amelyek a közszférában azonos beosztásban dolgozók között fennálltak.
♦ A nyelvi jogok bővítését célozza a 215-ös, helyi közigazgatási törvény tervezett módosítása, amelynek értelmében az anyanyelv-használati küszöböt az eddigi 20 százalékról 10 százalékra csökkentenék, illetve abszolút számban is meghatározná a küszöböt. „Újdonság lenne, hogy a jogszabályt szankciókat is megszabna azon önkormányzatok számára, amelyek nem tartják be a törvényt” – mondta el a képviselő.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.