// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

Csökkent az új fertőzöttek száma, intenzív osztályon is kevesebben vannak

// HIRDETÉS

Viszonylag kedvezőek a járványadatok.

Igaz, hogy hétvégén kevesebb koronavírus-tesztet szoktak végezni, így a kimutatott pozitív esetek száma is kisebb, azonban az előző vasárnapi adatokhoz képest is egyértelmű a csökkenő tendencia: most mintegy 20 000 tesztből valamivel több mint 2200 lett pozitív, míg egy hete hasonló nagyságrendű mintából még 3300.

A vasárnapi adatok szerint 13 677 PCR-tesztet végeztek, emellett 5742 antigénteszt eredményét is megkapták, ezekből pedig 2265 lett pozitív.

Így az igazolt fertőzöttek száma már 1 029 304.

Nőtt a gyógyultak száma is, ami már 940 792.

Sajnálatos módon most is magas maradt az egy nap alatt elhunyt fertőzöttek száma: 160, amivel a járvány már 26 232 halálos áldozatot követelt.

A legutóbb elhunyt fertőzöttek közül 153 krónikus beteg volt.

A kórházakban már csak 12 366 fertőzöttet ápoltak, és csökkent az intenzív osztályon kezeltek száma is: ez a szám vasárnap 1475.

Ilfov és Kolozs megyében, valamint Bukarestben továbbra is 5 ezrelék fölötti a fertőzési ráta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság
Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

„F-i m-ai bun!” – kifogott a nyelvtan a franciasalátát készítő brăilai háziasszonyon – hírek karácsony másnapján
Főtér

„F-i m-ai bun!” – kifogott a nyelvtan a franciasalátát készítő brăilai háziasszonyon – hírek karácsony másnapján

Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Ötgyerekes család maradt otthon nélkül, segítséget kérnek
Székelyhon

Ötgyerekes család maradt otthon nélkül, segítséget kérnek

Adományokat gyűjtenek egy ötgyerekes családnak, akinek karácsony másodnapján leégett az otthona a Görgényszentimre községbeli Kásvavölgyben.

// még több főtér.ro