// 2026. augusztus 16., vasárnap // Ábrahám

Csodára lesz szükség, hogy időre elkészüljön az utolsó hiányzó autópálya-szakasz Nagyszeben és Nagylak között

// HIRDETÉS

Tíz évig nem volt sürgős, most 2026-ig muszáj elkészülnie, különben elúszik a pénz.

Hosszú évek halogatása és több elhibázott szerződés után látszik a fény az A1-es autópálya második, Lugos és Déva közötti szakasza alagútjainak végén: ha a kormány nem akarja elveszíteni a helyreállítási alapból jövő részleges finanszírozást, akkor 2026-ig muszáj befejeznie a sztráda utolsó kilenc kilométerét. Ez azt jelenti, hogy semmilyen fennakadás nem jöhet közbe a 11 hónapnyi tervezés és 34 hónapnyi kivitelezés során, ami – ismerve a romániai autópálya-építési szokásokat – szinte elképzelhetetlennek tűnik.

A csodával felérő teljesítmény egy romániai és egy bosznia-hercegovinai építkezési cégre hárul: a konzorciummal pénteken írta alá a megbízatási szerződést a szállításügyi miniszter és a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság, miután megnyerték a 2022 júniusában kiírt harmadik kiírást.

2013-ban egy olasz, 2019-ben egy török céggel fújták le az építkezést, de nem csak ezért maradt utolsónak a szóban forgó szakasz, hanem azért is, mert a 9 kilométerből 2,13 km egy hegyen, illetve a medvék migrációs útvonalán vezet át Marzsina és Holgya között, így menetirányonként egy-egy alagút építésére van szükség. Jól tudták ezt már 2013-ban is, amikor módosítani kellett a terveken, és új környezetvédelmi engedélyt kellett szerezni. A folyamatot bonyolította, hogy addigra a többi szakasz megépítésére aláírták a szerződéseket.

Ilyen előzményekkel kíváncsian várjuk, hogyan áll helyet a rohamtempóban az UMB és Euro Asfalt cégtársulás. A sofőrök mindenesetre türelmetlenül várják, hogy a dél-erdélyi autópálya utolsó hiányzó szakasza is elkészülhessen, hogy folyamatosan lehessen autópályán közlekedni a magyar-román határtól egészen Nagyszebenig.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap
Főtér

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.