// 2026. június 30., kedd // Pál

Csehországot ezután úgy hívják, hogy Csehország

// HIRDETÉS

A prágai kormány hivatalosítaná a hagyományos, „rövid” országnevet is, a nehézkes Cseh Köztársaság mellett.

Csehországot eddig ugyanis úgy hívták (és hívják most is): Cseh Köztársaság. A csehek viszont szeretnék, ha a teljes, nehézkes államnév mellett a Ceško (Cseszkó/Csehország) megnevezés is hivatalossá és külföldön is használatossá válna.

A cseh szakértők most elkészítik a cseh nyelvben mintegy két évtizede általánossá vált Ceško kifejezés idegen nyelvű változatait, és megküldik azokat az ENSZ megfelelő adatbankjába, javasolva, hogy a világnyelveken mely változatot kellene használni. A Ceško angol megfelelőjének a Czechia kifejezést tartják a csehek.

Ezt követően a prágai külügyminisztérium szóbeli jegyzéket küld az ENSZ-nek, amelyben kérni fogja a kifejezések hivatalos használatát hat világnyelvben. Lubomír Zaorálek  cseh külügyminiszter szerint ez néhány hetet, legfeljebb három hónapot vesz igénybe.

„Egyetértés van abban, hogy az általunk javasolt neveket vigyük be az adatbankokba, mert jelenleg az ország neve sokféleképpen, gyakran elferdítve használatos” – indokolta a döntést a cseh diplomácia vezetője.

Az ENSZ hivatalos adatbankjában minden ország hivatalos neve szerepel, s mellette egy rövidített változat. Mindkét elnevezés az ENSZ hat hivatalos nyelvén – angol, francia, arab, kínai, orosz, spanyol – van megadva. A csehek esetében eddig csak a Cseh Köztársaság szerepel az adatbázisban, az egyszavas kifejezés hiányzik, ami gyakran problémát okoz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában
Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

// még több főtér.ro