A Székely Nemzeti Tanács már kérte is a határidő ismételt kitolását.
Felemásra sikerült a nemzeti régiók védelmében indított európai aláírásgyűjtés: a szombati, hat hónappal egyszer már meghosszabbított határidőig összegyűlt ugyan a szükséges egymillió aláírás, de az a feltétel már nem teljesült, hogy ez az Európai Unió legalább hét tagállamából származzon. Magyarország, Románis és Szlovákia után Litvániában és Horvátországban sikerült összegyűjteni a szignókat, de még két ország kellene. Ezért aztán Izsák Balázs, a kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke abban bízik, hogy a brüsszeli illetékesek a járványhelyzetre való tekintettel ismét engedélyezik az aláírásgyűjtés meghosszabbítását. Izsák Balázs elmondta, hogy a kezdeményező polgári bizottság október elején fordult Vera Jourovához, az Európai Bizottság alelnökéhez, és kérte az aláírásgyűjtés határidejének újabb három hónappal való meghosszabbítását. Izsák szerint ezt lehetővé teszi az Európai Tanács és az Európai Parlament által korábban elfogadott rendelet, ugyanis ez úgy rendelkezik, hogy amennyiben kitör a koronavírus-járvány újabb hulláma, akkor meghosszabbítható a határidő. Izsák Balázs elmondta, hogy 80 ezerrel nőtt az aláírások száma az elmúlt fél évben, ezeket kizárólag online felületen gyűjtötték a járvány miatt. Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke vasárnap úgy vélte: részsiker született azáltal, hogy újabb két tagállamban sikerült összegyűjteni az aláírásokat. Szerinte Spanyolországban is jól áll a gyűjtés folyamata, a baszk és a katalán partnereknek köszönhetően 25 ezer aláírás már összegyűlt a szükséges 40 ezerből. Szlovénia esetében sokan dolgoztak azért, hogy a kötelező hatezer aláírás meglegyen, de még nagyobb összefogásra van szükség a sikerhez – mondta Vincze Loránt. Egyben üdvözölte, hogy az Európai Bizottság a világjárvány miatt újabb három hónapos hosszabbításra készül, amelyre a nyáron az ő javaslatára elfogadott EU-s rendelet ad lehetőséget.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.