Miron Cozma pedig azt állítja, hogy ő egyszer letartóztatta, és majdnem le is lőtte Ion Iliescut.
A legfelsőbb bíróság pénteken elutasította Călin Georgescu és a Koalíció a Jogállamiság Védelméért által a bukaresti táblabíróság korábbi döntése ellen benyújtott fellebbezését, megalapozatlannak nevezve azt. Ezzel a legfelsőbb bíróság gyakorlatilag elutasította Georgescu és jogi képviselete tiltakozását az elnökválasztás első fordulójának érvénytelenítése ellen, hiszen Georgescuék eredetileg ezt a döntést támadták meg.
Csütörtökön különben Georgescu is rész vett az ügy mintegy hatórásra nyúló tárgyalásán. A legfelsőbb bíróság előtt eközben hívei közül legalább százan gyűltek össze zászlókkal, és az ő portréival.
Az érvénytelenített első forduló nyertese akkor a tőle megszokott magabiztossággal hagyta el a bíróság épületét, leszögezve, hogy „senki sem lenne a tárgyalást vezető bíró helyében”, hiszen egyértelmű bizonyítékok vannak arra nézve, hogy csalás, törvénytelenség történt ellene.
A legfelsőbb bíróság ezt másképp látta.
Szerdán jött a hír, hogy a sokéves huzavona, a kínnal-keservvel elnyújtott vizsgálatok, bírósági tökölődések, és a nyomozás újraindítása után a legfőbb ügyészség ismét elrendelte a büntetőeljárás elindítását Ion Iliescu és Petre Roman akkori államfő és miniszterelnök ellen, az 1990. júniusi bányászjárás ügyében, emberiesség ellen elkövetett bűnök gyanújával.
Pénteken aztán kiderült, hogy ugyanebben az ügyben büntetőeljárás indul Miron Cozma egykori bányászvezér és Adrian Sârbu, Petre Roman akkori tanácsadója ellen, szintén emberiesség elleni bűncselekmények miatt.
Be is idézték mindkettejüket, hogy ismertessék velük a vádiratot. Az ügyészségre érkező Miron Cozma – aki vállig érő, hátranyalt, koromfeketére festett hajával napjainkban úgy néz ki, mint egy Steven Seagalba oltott erdei gnóm – előbb az újságírókat kezdte el szidalmazni, amiért szerinte nem mondtak igazat a bányászjárással kapcsolatban, mert Iliescu „átverte őket a KGB-s iskolájával”, majd elkezdte mesélni a saját verzióját a történtekről.
Mint mondta, Petrozsény akkori polgármestere azért nem akart beleegyezni abba, hogy a Szekuritáté bányászokat gyűjtsön össze, és Iliescu kérésére Bukarestbe vigye őket, mert félt tőle (Cozmától), ám a szekusok mindkettejüket megverték (a polgármestert jobban).
Cozma azt is állította, hogy 1991 szeptemberében ő személyesen „tartóztatta le” Ion Iliescut, hogy rábírja a lemondásra, sőt majdnem le is lőtte.
Hogy mindebből mi igaz, és mi nem, annak eldöntését a legfőbb ügyészségre bízzuk.
Kelemen Hunor szerdán „a régi rendszer emberének” nevezte Călin Georgescut, mire a vasgárdista-szimpatizáns elnökjelölt két lábbal szállt bele az RMDSZ-be, óvatlanul kivillantva magyarellenes foga fehérjét. Szerinte az RMDSZ nem is párt, hanem egy „társasházi lakószövetség”, amelyet minél gyorsabban „ki kellene vizsgálni”, mert „sok minden kiderülne”.
Azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy Táncos Barna személyében a pénzügyminisztériumot egy olyan ember vezeti, aki magyar állampolgársággal is rendelkezik, ami szerinte a jelenlegi rendszer semmirekellőségét jellemzi. A Realitatea Plus hírcsatornának csütörtökön este úgy fogalmazott, hogy neki nincs mitől félnie, „egyenesen áll Isten előtt”, és büszkén fog majd találkozni az őseivel.
Kelemen Hunor korábban arra utalt, hogy Georgescu nem rendszerellenes jelölt, ahogy azt magáról állítja, hanem a korábbi rendszer embere, akit a román titkosszolgálat tartalékosainak hálózata támogat. Kelemen felhívta a figyelmet arra, hogy Georgescu mentora az a Mircea Malița volt, aki a hírhedt Caraman-hálózathoz tartozott.
A szövetség elnöke ezzel Mihai Caraman hírszerző tábornokra és az általa irányított hálózatra célzott, amely az 50-es és 60-as években Párizsban titkos NATO-dokumentumokat szerzett meg, és a gyanú szerint átadta ezeket a KGB-nek, amiért az egykori szovjet titkosszolgálat ki is tüntette. Caramant 1979-ben tartalékállományba helyezték, de 1990-ben reaktiválták, és kinevezték a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére. Ezt a tisztséget 1992-ig töltötte be, amikor Manfred Wörner akkori NATO-főtitkár ultimátumot adott Romániának, kijelentve, addig nem utazik Bukarestbe, amíg Caraman hivatalban van, mivel egy NATO-csatlakozásra törekvő országban megengedhetetlen, hogy olyasvalaki vezesse a hírszerzést, aki a NATO ellen kémkedett.
Kelemen Hunor az állami intézményeket is bírálta a passzivitásuk miatt, hiszen a hatóságok már évek óta tudnak arról, hogy Georgescu szélsőséges eszméket terjeszt, mégsem tettek semmit.
Részletek a Krónikán.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.