// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Cioloş: csak óvatosan a migránskvótákkal!

// HIRDETÉS

A tagállamok befogadóképességét kell elsősorban figyelembe venni – mondja.

Nem tetszik Dacian Cioloş miniszterelnöknek a migránsok kvóták szerint elosztását célzó, európai bizottsági terv, és ezt nem is rejtette véka alá: a kormányfő egy, a Le Monde című francia lapnak adott interjúban kijelentette, az Európai Uniónak figyelembe kell vennie a tagállamok jellegzetességeit a menekültek szétosztásakor, a közösségen kívülről érkező bevándorlók matematikai képlet alapján történő szétosztása nem jó megoldás.

A kormányfő, aki a múlt héten tárgyalt Párizsban, kifejtette: Románia elfogadta, hogy részese legyen a migránsok befogadását célzó tervnek, ugyanakkor jelenleg az akadályoztatva van, mivel több állam nem fogadja el a kötelező kvótákat.

„Készen állunk arra, hogy vállaljuk a felelősséget, a képességeink korlátai között. Én ezt értem szolidaritás alatt. Vendégszeretőnek és nyitottnak kell lennünk, de realistának is, másként felelőtlenek lennénk. Romániában nincs meg a nem európai bevándorlók befogadásának hagyománya, mint egyes nyugat- és dél-európai országokban. A tolerancia és a szolidaritás egy dolog, a befogadóképesség egy másik” – jelentette ki a miniszterelnök.

Hozzátette: a migránsoknak képesnek kell lenni integrálódni a befogadó állam kultúrájába és társadalmába. Cioloş közölte: támogatja az Európai Bizottság arra irányuló kezdeményezését, hogy megerősítse a közös uniós határőrizeti szervet (Frontex) a határvédelmi szervek új, közös testületének létrehozásával. „míg nem vagyunk képesek ellenőrizni a bevándorlást, nehéz a bevándorlók elosztásával kapcsolatos párbeszédet folytatni” – mutatott rá a miniszterelnök.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro