Az RMDSZ, az EMNP és az MPP elnökei a Máért szünetében ültek tárgyalóasztalhoz.
Budapesten egyeztettek egymással az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetői. Mint Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának közleményéből kiderül, a találkozóra pénteken, a határon túli magyarok reprezentatív politikai szervezeteinek, a magyar parlamenti pártoknak és a magyar kormány képviselőinek fórumán, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) került sor.
A közlemény szerint – a legutóbbi, október 3-i nagyváradi találkozójukon megbeszéltek szerint – az RMDSZ, az EMNP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökei folytatták a megkezdett párbeszédet meghatározott témák mentén.
A Máért szünetében a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács vezetői tartottak munkaülést, amelyen többek között az elkövetkező időszak közösen szervezendő Kárpát-medencei programjait vették számba.
Ezt követően Szili Katalinnak, a magyar miniszterelnök autonómiaügyi megbízottjának kezdeményezésére munkamegbeszélést tartottak az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői. Ezen az autonómiák közösen képviselt alapelveiről és a magyar országgyűlés volt elnöke által kezdeményezett autonómia-kerekasztal további, elnöki szintű találkozóiról volt szó.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.