Dragnea lesz az ajatollah szerinte.
Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke szerint nem kellene Romániában olyan „iszlám stílusú vezetést” meghonosítani, mint amilyen Iránban van.
A politikus az elnöki hivatalban folytatott kormányalakítási egyeztetések alkalmával csütörtökön beszélt erről a jelen lévő újságíróknak, miután a PMP küldöttsége találkozott Klaus Iohannis államfővel.
Băsescu arra utalt, hogy a választásokon győztes és kormányalakításra készülő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea, akit egy jogerős ítélet megakadályoz abban, hogy magának kérje a miniszterelnöki posztot, a nagypolitikában ismeretlennek számító bizalmi emberét, Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési minisztert jelölte maga helyett a kormányfői posztra.
Băsescu szerint Shhaideh semmilyen politikai tapasztalattal nem rendelkezik, és nem tartozik a PSD döntéshozatalának „kemény magjához”, így félő, hogy csak Dragnea kirakatembere lesz. A volt elnök ezt a helyzetet az iráni modellhez hasonlította, ahol van ugyan kormány, de a fontos döntéseket szerinte az ajatollah (vagyis Irán legfőbb polititikai és vallási vezetője) hozza.
Băsescu azt is elmondta csütörtökön az újságíróknak, hogy tudomása szerint Shhaideh szíriai férje húsz évig a damaszkuszi mezőgazdasági minisztériumban dolgozott, de azt kérdésre sem volt hajlandó kifejteni, hogy mi a jelentősége ennek az információnak.
A miniszterelnök-jelölthöz hasonlóan Konstanca megyei Băsescu beszámolt róla: megkérdezte tatár ismerőseit, mi a véleményük a számára is ismeretlen Shhaidehről és mindenkitől csak jót hallott róla. A volt államfő csütörtökön Facebook-bejegyzésben szólította fel Sevil Shhaidehet, hogy „kiváló hírnevét” ne áldozza fel „mások politikai céljaiért” és ne fogadja el a jelölést.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.