// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Brüsszelben szervezett Tőkés konferenciát a befejezetlen forradalomról

// HIRDETÉS

A visszarendeződés és a megújulás között hezitáló Romániáról esett szó.

Konferenciát és kiállítást szervezett kedden az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában Tőkés László a temesvári eseményekről, valamint az 1989-es fordulatot követő negyedszázad tapasztalatairól.

Tőkés, a volt erdélyi református püspök, aki jelenleg maga is fideszes EP-képviselő, az „1989: Befejezetlen forradalom?" című konferenciát megnyitó beszédében a 25 évvel ezelőtti temesvári eseményekre tekintett vissza, és megállapította: az nem tartozik a múlt lezárt kategóriái közé, hanem egy folyamat kezdetének tekinthető, amely azóta is tart.

A múlt és a jövő küzdelmét időnkénti visszarendeződés, illetve meg-megújuló lendület jellemzi - mondta Tőkés László, és célként fogalmazta meg, hogy tegyék mindenütt visszafordíthatatlanná a rendszerváltozást.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szintén azt emelte ki előadásában, hogy az események kettős jellege miként akkor, ma is tetten érhető: a szabadság felé való elmozdulással szemben újra és újra fellépnek az autoriter ellenerők.

Az 1989-es temesvári események során a magyar és a román nép közötti szolidaritásnak kulcsszerepe volt, és ekkor bekövetkezett „a teljes etnikai megegyezés pillanata" - mondta a bizottsági elnök. A következő év márciusában azonban Marosvásárhelyen már sikerült a magyarokra uszítani románokat - emlékeztetett.

Németh szerint a két vonulat „a mai napig tusakodik egymással Romániában". A Székely Mikó Kollégium ügyében hozott ítéletet úgy értékelte a fideszes politikus, hogy az „nyílt puccskísérlet a restitúció leállítására". Szerinte a restitúció elakadt, alapvető eredmények kérdőjeleződtek meg, és félőnek  mondta, hogy más romániai kisebbségi egyházak ügyében is ez történhet. Hogy a két vonulat közül melyik kerekedhet majd felül, ezt illetően Németh Zsolt szerint új esélyt jelenthet Klaus Johannis román államfővé választása, hiszen az új elnök szász, és nyilván átérzi a kisebbségek nehézségeit.

A konferencián Gazda Árpád, akit 1989 novemberében több napra be is börtönöztek a hatóságok, a temesvári eseményekre visszatekintve - szemben a különböző összeesküvési elméletekkel - úgy vélekedett: lehet, hogy voltak különböző titkosszolgálati forgatókönyvek a népfelkelés befolyásolására, de az események elindítóit és a tömegmegmozdulások résztvevőit nem ilyen titkosszolgálati szálak mozgatták.

A konferencia után az Európai Parlament brüsszeli épületében - szintén Tőkés László szervezésében - megnyitották a Temesvárról Európába című kiállítást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro