// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Brüsszel összes mecsete a szélsőségesek kezében van

// HIRDETÉS

Ezt állítja a belga főváros polgármestere, aki szerint ezen a helyzeten változtatni kell.

Az iszlám szélsőséges irányzatát követő szalafisták kezében vannak a brüsszeli mecsetek, amin változtatni kell, olyan imaházakra van szükség, amelyek a kormány ellenőrzése alatt állnak – jelentette ki Yvan Mayeur, a belga főváros polgármestere a De Morgen című napilapnak adott szerdai interjújában.

Elismerte, hogy a városban még mindig problémát jelent a radikális iszlamizmus, ugyanakkor tagadta, hogy Brüsszel lenne a „dzsihád fővárosa”, mint az a nemzetközi sajtóban elterjedt a pontosan egy évvel ezelőtt történt belgiumi és az azokat megelőző franciaországi terrortámadásokat követően.

„Belgiumban a dzsihadizmus Antwerpenben kezdődött, majd átterjedt Vilvoordéra, Molenbeekre és Brüsszel északi részére” – mondta Mayeur a belga újságnak.

Hozzátette azonban, hogy a terrorizmus olyan probléma, amely Európa egészét érinti. „Ne feledjék a párizsi, a nizzai és a berlini eseményeket. Ha ez egyedül Brüsszel problémája lenne, akkor már megoldottuk volna” – fogalmazott.

A polgármester gyorsan hozzátette, hogy nem kizárólag a szélsőséges iszlamistáktól kell félni, hanem a radikalizmustól általánosságban. „A mai világban terjedőben vannak a szélsőségek. Az olyanok, mint Donald Trump, Marine Le Pen és Vlagyimir Putyin is szélsőségesek” – vélekedett.

Yvan Mayeur emellett elmondta, a kormány által bejelentett fokozott biztonsági intézkedések ellenére továbbra is létszámhiánnyal küzd a brüsszeli rendőrség.

A demokratikus berendezkedést elutasító, a saría jogrenden alapuló állam kiépítésére törekvő szalafizmus az iszlám szunnita ágának egy különösen szigorú irányzata, amely „a tiszta tanítást” hirdeti, a jámbor ősöket állítja példaképül a híveknek. Szülőföldje Szaúd-Arábia. A szalafisták jelentős része elutasítja az erőszakot, de például az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet sok vezetője azt állítja, hogy a szalafista tanokból nyert ihletet.

A tavaly márciusi brüsszeli terrortámadások után erősödött az a közvélekedés, hogy a radikalizálódás részben annak is a számlájára írható, hogy az 1960-as évek végétől kezdve jellemzően szaúdi hitszónokok irányították az iszlám hitéletet Belgiumban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro