Fotó: Kolozs megyei ISU
Fotó: Kolozs megyei ISU
További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.
A Legfelső Ítélő és Semmítőszék hétfőn közzétette azt a keresetet, amellyel perbe hívja a kormányt és a pénzügyminisztériumot arra hivatkozva, hogy megfosztották a bírákat és ügyészeket összesen 2 milliárd lejnyi bérhátraléktól, amit azok peres úton szereztek meg korábban.
A Lia Savonea vezette legfelső bíróság azt is követeli, hogy a Bukaresti Táblabíróság minden egyes nap késésért vonja le az országos bruttó minimálbér 20 százalékát a helyzetet előidéző személyek, vagyis a kormányfő és a pénzügyminiszter fizetéséből, és számítson fel 2 százalékos késedelmi kamatot a határidő túllépésének minden napjára.
A kereset értelmében a kormánynak 10 napon belül el kell különítenie a követelt összeget, amiből az idei év folyamán ki kell fizetni a bírákat és ügyészeket megillető bérhátralékokat.
A legfelső bíróság azt sérelmezi, hogy az idei állami költségvetés összeállítása során a kormánykoalíció úgy döntött, hogy a bírák és ügyészek bérhátralékaira elkülönített mintegy 2 milliárd lejes keretet átcsoportosítja: 1,1 milliárd lejt a PSD által követelt szociális intézkedések – a nyugdíjasoknak és hátrányos helyzetűeknek szánt támogatások – megvalósítására, 770 millió lejt pedig a helyi önkormányzatok büdzséjének kiegészítésére.
A bírák és ügyészek bérhátralékainak kifizetését 2025 során mondta ki jogerősen több bírósági ítélet.
Öten meghaltak hétfőn egy közúti balesetben Kolozs megyében, miután egy személygépkocsi két kamionnal ütközött.
A baleset reggel 8 óra körül történt a Kolozsvártól kb. 25 kilométerre, a Zilah felé vezető DN1F országúton, Magyarszentpál (Sînpaul) és Nádasszentmihály (Mihăiești) között.
A rendőrség szerint a balesetet okozó gépkocsi sofőrje egy kanyarban elveszítette uralmát a jármű fölött, átsodródott a szemközti sávba, oldalról ütközött egy kamionnal, majd frontálisan belecsapódott egy pótkocsis teherautóba.
Az ütközés ereje akkora volt, hogy a személygépkocsiban ülő öt személy a helyszínen meghalt, a jármű pedig a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A tűzoltóknak csak nagy nehézségekkel sikerült kiszabadítaniuk az áldozatokat a roncsok közül.
Az autót egy 38 éves szászfenesi férfi vezette, mellette egy 50 éves férfi ült, a hátsó ülésen pedig egy 16 és egy 17 éves fiú és egy 27 éves férfi utazott.
A két kamion szabályosan közlekedett, a sofőrök alkoholtesztje negatív lett.
A baleset helyszínén órákig helyszínelt a rendőrség, a forgalom csak kevéssel dél előtt indult újra.
Ha kábítószerekről és drogkereskedelemről van szó, sokaknak még mindig az a kép él a fejében, hogy rossz arcú fazonok pár lőfegyver és bankjegykötegek társaságában mérik a fehér port egy sötét szobában, lecsúszott függőknek, ahogy azt a filmekben szokás ábrázolni.
A valóság ennél sokkal prózaibb, nem mindig kell gyanús drogdílereket keresni éjszaka az anyag beszerzéséhez, néha elég csak bemenni egy falusi vegyesboltba és kérni egy adagot.
Mint ahogy a Dâmbovița megyei Uliești településen, ahol a Szervezettbűnözés- és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) épp egy ilyen helyzetet leplezett le.
A DIICOT szerint egy férfi és egy nő a lakóházuk egy részében vegyesboltot működtetett, a pult alatt pedig kábítószert árusított. A drogokat adagonként 100 és 200 lej közötti összegekért lehetett megvásárolni. A biznisz 2024 márciusától zajlott, a vásárlók főleg a Găești város környéki településekről jöttek kábítószert vásárolni, a DIICOT szerint meglehetősen nagy számban.
Az ügyészek őrizetbe vették a boltot működtető férfit és nőt, és további három férfit is, négyüket kábítószer-kereskedelemmel, egy személyt pedig drogcsempészéssel gyanúsítanak. A forgalmazott kábítószerek a dizájnerdrogok kategóriájába tartoznak: 4BMC, 2MEC és a kristály néven ismert 3CMC.
A DIICOT vasárnap tizenhárom helyszínen tartott házkutatást, a helyszínen és a környező településeken, ahol különböző mennyiségű kábítószert találtak, eladásra készen kiadagolva és becsomagolva. Kiderült, hogy a drogárusok Szeben megyéből szerezték be az anyagokat.
A DIICOT kérte az öt őrizetbe vett személy harminc napos vizsgálati fogságba helyezését a Dâmbovița Megyei Törvényszéktől.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.