Gyorsan reagált a Hargita megyei tanácselnök az újabb medvetémadásokra.
Alig adtunk hírt arról, hogy szombaton újabb két személyt szállítottak kórházba medvetámadás következtében, Borboly Csaba máris megszólalt az ügyben. A Hargita megyei tanács elnöke ugyanis a veszélyes medvék kilövését lehetővé tevő miniszteri rendelet azonnali, közvita nélküli kibocsátása mellett állt ki az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
Borboly Csaba kijelentette: hétfőn kérni fogja Mihai Tudose miniszterelnöktől a döntéshozatalok átláthatóságát biztosító 52-es törvény olyan irányú módosítását, hogy azt ne kelljen alkalmazni az emberéletek sürgős megmentésére hozott jogszabályok esetén.
Borboly kifejtette, véleménye szerint a veszélyes vadállatok kilövését lehetővé tevő rendeletet azonnal ki kell bocsátani. „Most ha még várunk másfél hónapot, meglehet, hogy 100 fölé emelkedik azoknak az embereknek a száma, akiket a Hargita megyében gondokat okozó 50, 60, 70 medve támad meg” – mondta a megyeelnök, aki szerint ebben az esetben a közvita fölösleges. „Nem hinném, hogy az emberélet közvita tárgyát képezheti, és a kormány hibát követ el, ha nem intézkedik azonnal” – szögezte le Borboly.
A megyei tanács elnöke azt is kifejtette: egy normális államnak meg kell védenie polgárait. „Azt kérjük, hogy a szerdai kormányülésen módosítsák az 52-es törvényt, és szintén szerdán a Hivatalos Közlönyben jelenjen meg a környezetvédelmi miniszter rendelete, hogy csütörtökön sor kerülhessen a sürgős beavatkozásokra” – jelentette ki Borboly.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.