// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

Borbély: augusztus végére elkészülhet az autonómiatervezet

// HIRDETÉS

Már csak tizenegyet kell aludni, és meglesz az RMDSZ autonómiatervezete. Legalábbis Borbély László szerint. Aki regionális nyelvvé tenné a magyart.

Várhatóan augusztus végéig elkészül az RMDSZ autonómiatervezete – mondta el szerdán a Radio France Internationale-nak nyilatkozva Borbély László, a szövetség politikai alelnöke. Azt is hozzátette, az RMDSZ meg akarja ismerni a többségi polgárok véleményét is, amennyiben pedig szükséges, az alkotmányt is módosítani kell.

Ha egy több mint egymilliós közösség akar valamit, civilizált, érveken alapuló párbeszédet kell folytatni vele” – jelentette ki Borbély. „Ahogy Dél-Torilban és Európában máshol is léteznek az autonómia különböző formái, a magyar kisebbségnek is joga van az autonómia valamilyen formáihoz. Ez nem újdonság, 1993 óta benne van a programunkban, most pedig elérkeztünk oda, hogy ezt az óhajt törvénytervezet formájában is megfogalmazzuk” – mondta Borbély.

Az RMDSZ-es politikus arra is rámutatott, hogy a tervezet nem alkotmányellenes, és nem irányul mások ellen, ha pedig módosítani kell az alkotmányt, a parlament 66 százalékos többséggel módosítani fogja.

Miért ne lehetne regionális nyelv a magyar Romániában, ha Magyarország és Románia is összefogott akkor, amikor az ukrán parlament visszavonta a regionális nyelvekről szóló törvényt, amelyből mind az ukrajnai magyar, mind a román kisebbségnek előnye származott? Akkor miért ne tárgyalhatnánk, amikor nagyszámú magyar közösség él Romániában, arról, hogy az ország bizonyos régióiban, ahol többségében magyarok élnek, elismerjenek egy regionális nyelvet?” – tette fel a kérdést Borbély.

Azt is elmondta, hogy a várhatóan a hónap végére elkészülő tervezetet nyilvános vitára kívánják bocsátani, és a többség véleményére is kíváncsiak – nem csupán a politikusokéra, hanem a társadalom többi képviselőjének álláspontjára is.

Mint ismeretes, az RMDSZ hónapok óta lebegteti a tervezet nyilvánosságra hozatalát, amelynek időpontját többször is elhalasztotta – vélhetően nem függetlenül attól, hogy közeledik a novemberi államfőválasztás kampányának kezdete, amelyben várhatóan immár egy másik magyar jelölttel, az EMNp jelölte Szilágyi Zsolttal is meg kell mérkőznie Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro