// 2024. október 5., szombat // Aurél
románok

„Mini-Trianon” Olaszországban: kizárták a tulajdonost saját otthonából a román házfoglalók

A hatóságok egyelőre tehetetlenek.

Jó hét hónapja egy fűtetlen, tíz négyzetméteres garázsban kénytelen aludni egy olasz férfi, mivel házát önkényes román házfoglalók tartják megszállva.
 
A hihetetlen történetről az Il Giornale című lap számolt be. Az egész a Bologna közelében található, festői Anzola dell'Emiliában kezdődött, ahol a most 41 éves Juri Malini korábban külföldi munkalehetőséget kapott, amivel – mivel nem árt világot látni, pláne, ha jól meg is fizetik – elfogadta az ajánlatot.
 
Mivel nem volt kire hagynia 2008-ban vásárolt lakását, úgy döntött, amíg távol lesz, ideiglenesen a bolognai önkormányzat gondjaira bízza azt.
 
Az köszönettel el is fogadta a felajánlást, és úgy döntött, migránsok, illetve nehéz sorsú családok elszállásolására használja az ingatlant.
 
Így került oda egy Romániából érkezett család. És így kezdődtek a gondok.
 
A beköltöztetett ideiglenes lakók ugyanis a lehető legbrutálisabban lelakták az ingatlant.

Amint a lapnak a tulajdonos fogalmazott, amit nem tettek tönkre, azt ellopták.
 
A ház felújítása ennek nyomán 36 ezer euróba került. A lakók nem fizettek bérleti díjat és a közműszámlákat sem, de ezeket végül az önkormányzat magára vállalta.
 
És akkor ez még hepiend lett volna ahhoz képest, ami utána következett.
 
Malini ugyanis ezek után sem költözhetett vissza a lakásba.
 
Kiderült ugyanis, hogy egy másik román család – amelynek ugyanaz a vezetékneve, mint az előzőnek, tehát vélhetően rokonok – elfoglalta a házat.
 
Betörtek egy ablakot, azon keresztül hatoltak be, majd ezt követően lecserélték a zárakat, így aztán a jogos tulajdonos a garázsba kényszerült.

Mindennek már hét hónapja, mivel az igazságszolgáltatásai lassan őrülnek, és a jogerős döntésig sem a rendőrség, sem a bolognai önkormányzat nem tehet semmit.
 
Egyúttal azt is a tulajdonos szemére hányták, hogy túl későn tett feljelentést. De hát mit tehetett volna – mondja ő –, hiszen külföldön tartózkodott.
 
Viszont amíg eldől a vita, addig ennek a családnak a lakhatási költségeit is az önkormányzat fizeti.
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro